2007.05.02.
Debrecen Gladiators – Szolnok Soldiers
Miután mindkét csapat játszott már a Budapest Black Knights ellen, a közös mérkőzés sem váratott magára sokat. Az első meccsükön magabiztos formát mutató Debrecen Gladiators hazai pályán fogadta a Szolnok Soldiers-t.

Debrecen Gladiators – Szolnok Soldiers 31-18

A hazaiak már az elején döntésre akarták vinni a dolgot, így az első két negyedben mindent beleadtak, aminek meg is lett az eredménye. A szünet előtt már 19-0-ra vezettek, ami azt mutatta, hogy a Budapest Black Knights elleni mérkőzéshez hasonlóan a támadók most is jó formában voltak, ráadásul a védelem is feltörhetetlennek mutatkozott. Persze azt a tempót, amit a Gladiators diktált, nem lehetett a végtelenségig bírni, ezért a második félidőben fel tudott jönni a Soldiers.
Debrecen Gladiators – Szolnok Soldiers
A Gladiators lendülete már a második negyedben hanyatlani kezdett kissé, bár ez betudható volt annak is, hogy a kezdő játékosok helyére a cserék érkeztek. Aztán a második félidőben újra a kezdőké lett a pálya, de ők sem tudták felrázni a csapat támadójátékát. Ezt használta ki a Szolnok Soldiers, és kezdte meg a felzárkózást. Azonban a Debrecen Gladiators védői végig kitartottak és nem engedték túl közel a vendégeket, végig tartották a két touchdownnyi különbséget, így a Gladiátorok már a második győzelmüket könyvelhették el lefújáskor az idei bajnokságban.

Koroknai Gergely

Vélemény, hozzászólás?