2008.01.27.

Új játékosok, új playbook, két felkészülési mérkőzés. Így indulnak harcba a tavaszi idényre Debrecenben.

Mit terveztek tavaszra? Hogy álltok a felkészüléssel a bajoki idényre?

A csapat január 15-én elkezdte az edzéseket, egyelőre alapozás folyik, majd utána felszerelésben folytatódik az alapozás, végül pedig a rendes edzés következik. A bajnokság előtt két felkészülési meccset tervezünk, egy div II-es és egy div I-es csapat ellen, hogy az új játékosaink is megfelelően készülhessenek, illetve hogy lássák a különbséget a két osztály között.
Főleg anyagi okokból, a bajnokság alatt nem tervezünk semmi mást. A pálya és edzési lehetőség is lehet, hogy változik, jelenleg a Honvéd Egyesülettel tárgyalunk egy esetleges társulásról, ennek talán a jövő heti elnökségi ülésen lehet majd eredménye. Ez egy komoly lépés lenne a csap szempontjából, hiszen Debrecenben 4000 katona van, ha csak az 1 százalékukat el tudjuk csábítani, az 40 fő. Plusz a junior szakosztálynak is örülnek, mert a gyerekeik hasonló korúak.

Említetted tavaly, hogy teljesen új playbookkal készültök az idényre. Ezzel hogy álltok?

A playbook készen van, jelenleg az edzőnél van, még nem osztotta ki, hiszen az alapozás folyik. Ha eljön az ideje, mindenki megkapja a maga példányát, és kezdődhet a felkészülés a szezonra.

Milyen mozgások történtek a játékosállományban?

Mindkét irányban volt mozgás, de szerencsére elsősorban bővültünk. Nagyon sok az új játékosunk, akiknek még nincs tapasztalata, nekik most kell beépülni a csapatba. A felkészülés során két új irányítót is ki szeretnénk próbálni, ők szintén saját nevelésűek.

A távozók elsősorban sérülés miatt nincsenek a csapatban, de volt olyan is, akit munka vagy a tanulmányai miatt nélkülözünk most. Adtunk kölcsön játékost a Cowboysnak és a Tigersnek is. Lesz olyan is, aki jelezte, hogy ezt a bajnokságot ki kell, hogy hagyja, de a későbbiekben folytatná az amerikai footballt.

Fotó: Bolváry László

Vélemény, hozzászólás?