Az előszezon utolsó mérkőzését, a csapatunk  székhelyén, Debrecenben rendeztük meg. Nemzeti ünnepünket megelőző hétvégén, március 12-én fogadtuk a Miskolc Steelers csapatát. A mérkőzést megelőző napokban lázas készülődés vette kezdetét a Glads otthonául szolgáló ""sportkomplexumban"".

A Gázvezeték utcai létesítmény, mostmár nem csak salakmotorpálya, hanem március 12-e óta amerikai futball pályaként  is funkcionál. Az országban egyedülállóan, két egyenként 6,5 méter magas 5,6 méter széles "Y" kapu díszeleg. A mintegy  250 kg-os, egyenlőre még fehér kaput a csapatunk játékosai  pontban 12:00 órakor tették a helyére.

Ez a sporttörténeti  pillanat beírta magát a csapat és talán a sportág történelmébe is. A játékosok és a szurkolók is egyaránt remélik, hogy ez az esemény egyben a csapat megújulását is jelzi és új időszámítás veszi kezdetét. Ahogyan a város is, úgy a Gladiátorok is képesek megújulni és újrakezdeni, hogy visszaküzdjék magukat az őket megillető helyre.


Kovács Zoltán
Fotó: Gerdáné K. Szabina

Vélemény, hozzászólás?