Idén májusban lesz a Debreceni Nagy Sportágválasztó!
2010 szeptemberében óriási sikert aratott az I. Debreceni Nagy Sportágválasztó, melyet Kósa Lajos polgármester úr nyitott meg és több mint 13 000 látogatóval büszkélkedhetett.
A közel 60 kipróbálható sportágat felvonultató rendezvény, rendkívül pozitív hatásokat váltott ki a sportegyesületek, pedagógusok, családok és gyermekek körében egyaránt.

A Debreceni Sportcentrum és a megjelent sportegyesületek arról számoltak be, hogy szinte minden sportágnál 10-30, volt ahol 60 gyereket igazoltak le közvetlenül a Debreceni Nagy Sportágválasztó hatására, mely jelzi, hogy kezdeményezés valóban a gyakorlatban segíti, hogy minél többen találjanak rá a hozzájuk illő mozgásformára – nem beszélve a Sportágválasztó hosszú távú hatásairól.

A május 13-14-ei II. Debreceni Nagy Sportágválasztó célja nem változott: minél többeket buzdítani a sportolásra, egy helyszínen lehetőséget adva közel 60 sportág kipróbálására. Mert más érzés nézni a sportot, és más érzés kipróbálni, kézbe venni a sporteszközöket, belekóstolni az egyes mozgásformák lényegébe, gyakorlati sportélményeket szerezni, melyek a szervezők reményei szerint sokakat vezetnek el a kiválasztott mozgásforma sportegyesületi kapuihoz.

A sportági helyszíneken érdekes bemutatókat, nyílt edzéseket láthat a közönség, de ami a lényeg, edzői jelenlét mellett minden sportágba bele is lehet kóstolni. Májusban is lehetőség nyílik a találkozásra, sőt együttsportolásra a helyszínen megjelenő olimpikonokkal, élsportolókkal. A részletes programról és a neves sportolók személyéről, megjelenési időpontjairól a rendezvény honlapján (www.sportagvalaszto.hu/debrecen) lehet majd információt kapni.

A kétnapos rendezvény pénteki napja továbbra is az előre bejelentkezett, pedagóguskísérettel érkező óvodai, iskolai gyerekcsoportoknak van fenntartva, de 14 órától már mindenki számára nyitottak a kapuk, a szombati nap pedig teljes egészében a nagyközönségé, családoké. Nyitva tartás: 9 és17 óra között.

A szervezők nagy örömére a debreceni és Hajdú-Bihar megyei sportegyesületek továbbra is pozitívan állnak a rendezvényhez, annak eszmeiségéhez, és egyöntetűen jelezték, hogy ott a helyük a májusi Sportágválasztón is. Az oktatási intézmények lelkesedése sem hagyott alább, két hónappal a rendezvény előtt már 11 intézmény több mint 1700 gyermekkel jelentkezett be, a II. Debreceni Nagy Sportágválasztó pénteki napjára, de természetesen a szervezők várják a további jelentkezéseket.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere is kifejezte támogatását a rendezvénnyel kapcsolatban, és idén is elvállalta a megnyitón való részvételt és egyúttal a fővédnöki szerepet.


A II. Debreceni Nagy Sportágválasztó sportági palettája bővül, hiszen a capoeira és a golf is megjelenik a májusi rendezvényen.

A legnépszerűbb sportágak, mint a labdarúgás, atlétika, jégkorong, kézi- és kosárlabda mellett olyan kevésbé ismerteket is kipróbálhatnak a résztvevők, mint a gyorstollaslabda, mediball, nordic walking, kötélugrás, chi kung vagy az eskrima önvédelem. Az egyéni és csapatsportok egyaránt képviseltetik magukat többek között: amerikai foci, baseball, cselgáncs, karate, kendo, műkorcsolya, íjászat, teke, asztalitenisz, súlyemelés, birkózás, tájfutás, taekwondo, országúti kerékpározás, ökölvívás, de az úszás, búvárúszás, barlangászat is várja az érdeklődőket.

A tavaly óriási sikert aratott, „vizes” helyszín (a csónakázó tónál az evezés, a kajak, a kenu, a rafting, a sárkányhajó sportágak, sőt még a „verseny-vízibicikli" is kipróbálható volt) ismét megtalálható lesz.

Debrecen város önkormányzata, sportegyesületei, oktatási intézményei és Hajdú-Bihar megye továbbra is szívügyének tekinti a rendezvényt, így minden adott, hogy a május 13-14-i, II. Debreceni Nagy Sportágválasztó kapcsán újabb csúcsdöntésről, és egy újabb nagyszerű rendezvényről számolhassunk be.

Időpont: 2011. május 13-14. Helyszín: Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcentrum

További információ: www.sportagvalaszto.hu/debrecen

Vélemény, hozzászólás?