A futballt a pályán lévő két, tizenegy tagú csapat játssza, de a játék sajátosságából adódóan a csapatokat az edzői stábbal együtt közel 70-70 fő alkotja. Mivel a játéknak még nincs kialakult magyar szakzsargonja, a legtöbb dolgot az eredeti angol nevén neveznek itthon is.

A játék célja
Több pontot szerezni, mint az ellenfél. A pontszerzési lehetőségekről lentebb olvashatnak majd.

 

Játékidő
Egy meccs általában négy 15 perces negyedből áll, a második és a harmadik negyed között van a félidő (ami az NFL-ben 12 perc, a többi ligában 15), egyébként a negyedek között csak térfélcsere van, amire 2 perc áll rendelkezésre. A középiskolai és főiskolai mérkőzések 4 x 12 percesek. Az előbb leírtak természetesen főleg a sportág hazájában, és a nagyobb bajnokságokban (NFL ) érvényesek, a világ más részein, és más bajnokságokban előfordulhatnak eltérő hosszúságú összecsapások. A II. Magyar Bajnokságban (II. Hungarian Bowl) 4 x 12 perces mérkőzéseket rendeznek. A játékidő mérése leginkább a futóórás és tiszta játékidő keverékeként fogható fel, bizonyos playek (például a játéktéren kívülre kerül a labda, punt) után megáll az óra. Emiatt egy teljes futballmérkőzés akár három óráig is tarthat. Ha a rendes játékidőben döntetlen az állás, akkor hosszabbítás (overtime) következik, ez lényegében egy 5. negyed. Ilyenkor a hirtelen halál szabálya lép életbe(NFL), vagyis az első pontot szerző csapat nyer. Ha egyik csapat sem szerez pontot, akkor a mérkőzés döntetlennel ér véget. A közép és főiskolai hosszabbítások valamivel bonyolultabb rendszert mutatnak : a védekező csapat 20-as vonaláról induló támadássorozatot hajt végre mindkét csapat, egészen addig, amig a támadássorozatok végén nincs pontkülönbség.
Támadások közötti idő

A támadó csapatnak 35 másodperce van a támadás indítására, ha a bíró nem állítja meg az órát. Amennyiben technikai okok miatt (például sérülés, büntetés stb.) megállították az órát, akkor a bíró óra-újraindítási jelétől számítva 25 másodperc van a kezdésre. Amennyiben a támadó csapat az adott időn belül nem kezdi meg a támadását, büntetést kap (Delay of Game)(5 yard).
A játék menete

Egy amerikaifutball-mérkőzés rövid, általában 5-10 másodperces támadóakciók sorozatából épül fel, melyek között 25, illetve bizonyos esetekben 35 másodperc megbeszélési idő van, tehát a játék menete nem folyamatos, ellentétben például a rögbivel. A kezdőrúgást ‘(kickoff)’ követően a fogadó csapat visszafutó embere [kick returner] elviszi a labdát egy bizonyos pontig, ahonnan a csapat támadóegységének maximum 4 lehetőségből minimum 10 yardot kell előrejuttatnia a labdát. Ha ez sikerül, akkor a támadók first down-t érnek el, vagyis újabb négy lehetőséget az előrejutásra attól a ponttól, ahol az akció véget ért. Ha ez nem sikerül, akkor az ellenfél következik. Fontos megjegyezni, hogy a pályán lévő két csapatból egyidejűleg az egyik mindig támad, a másik mindig védekezik. Azt a pontot (egész pontosan a labdára állított, az oldalvonalra merőleges egyenest), ahol a labda van az akció (play) megkezdésekor, line of scrimmage-nek nevezik . A játékosok a line of scrimmage két oldalán állnak fel egymással szemben. Az akciók (kivéve a kezdő-, és a szabadrúgást) a snap-pel kezdődnek. A snap során a center a lábai között átadja a labdát a mögötte álló irányítónak.

Ezután két módon lehet előrejuttatni a labdát. Az egyik a a labdával való futás, a másik annak lepasszolása. A futás (rush) az esetek nagy részében handoff-al kezdődik, ez az a mozzanat, amikor a QB átadja a running back-nek a labdát. Az irányító maga is futhat a labdával a snap után. A passzolás az amerikai futballban -ellentétben a rögbivel- az esetek túlnyomó többségében előre történik. Előre passzolást egy playben csak egyszer, és csak a line of scrimmage mögül lehet végrehajtani a támadócsapatnak. Oldalra, illetve hátra bármennyiszer, és bárhol lehet passzolni. Ezt nevezik lateralnak, de ez rendkívül ritka, mivel ekkor nagy a labdavesztés kockázata.

Az akciónak akkor van vége, ha a labda „halott” lesz. Ez a következő esetekben fordulhat elő:

    * A labda a földre kerül, vagy a védekező csapat megállítja annak előrehaladását
    * Egy passz az oldalvonalon, vagy az alapvonalon kimegy a pályáról, illetve földet ér anélkül, hogy elkapták volna. Ilyenkor az előző line of scrimmage-ről indul a következő play
    * A labda, vagy az azt birtokló játékos elhagyja a pályát (out of bounds).
    * Pontszerzés
    * Bizonyos büntetések esetén akció közben a bírók megállítják a játékot, és a labda halott lesz.

A labdabirtoklás a következő esetekben változik:

    * A támadó csapat nem tud a 4 lehetőségből 10 yardot haladni. Ekkor arról a pontról, ahol a 4. play véget ért, jöhet az eddig védekező csapat. Ennek neve turnover on downs.
    * Pontszerzést (Touchdown, vagy Field Goal) követően a pontszerző csapat kezdőrúgás után átadja a labdát a másik csapatnak.
    * A támadók 4. kísérletre nem próbálják meg a 10 yardot elérni, hanem elrúgják a labdát. Ez a punt. Ez akkor fordul elő, ha nem látnak esélyt a first down elérésére, és sikeres mezőnygólra sincs esély. Mivel a másik csapat így is, úgy is átveszi a labdabirtoklást, az a cél, hogy ezt ne a jelenlegi pontról tegye, hanem a puntolók end zone-jától minél távolabb.
    * A védekező csapat egy tagja elkapja az irányító passzát. Ez az interception. Az elkapás pillanatától megváltozik a birtoklás, és az eddig védekező csapat lesz a támadó, tehát az interceptiont vissza lehet hordani, ideális esetben touchdown is érhető el belőle.
    * A támadó csapat labdát birtokló tagja elejti a labdát. Ez a fumble. Ekkor a labda azé a csapaté lesz, amelynek a tagja a szabad labdát felvette. Az interception-t, és a védelem által megszerzett fumble-t nevezzük közös néven turnover-nek.
    * Kihagyott mezőnygólkísérlet. A labda a rúgás pontjáról jár a védekező csapatnak, illetve, ha az 20 yardon belül történt, akkor a 20 yardos vonaltól.
    * A támadó csapat tagját a saját end zone-jában szerelik, vagy kényszerítik ki a pályáról. Ezt nevezik safety-nek. Safety jár abban az esetben is, ha támadócsapat a saját end zone-jában szabálytalankodik. A safety-t szabadrúgás (free kick) követi. Ezt a safety-t elszenvedő csapat hajtja végre a saját 20 yardos vonaláról. Ezt lehet kickoff módjára, vagy punttal csinálni, de szinte kizárólag az utóbbit alkalmazzák. Ekkor nincs snap, az akciót a punter a saját kezében tartott labdával indítja.

Pontszerzési lehetőségek

Touchdown (TD) (6 pt): Akkor következik be, ha valaki a játékosok közül az ellenfél célterületére (End Zone) viszi be a labdát, vagy az irányító a célterületen álló társának dobja a labdát, aki mindkét lábával érinti a földet, az elkapott labdával a kezében. Touchdownt elérhet a védő és a támadócsapat is. A védő labdaszerzés után közvetlenül, a támadó pedig egy akciósorozat végén (lehet passz, vagy futás eredménye is). Touchdown után a labda a háromyardos (az NFL-ben a kétyardos) vonalra kerül, és innen szerezhet a támadó csapat bónusz pontokat kétféle módon.

Two-point conversion (2 pt): Úgynevezett két pontos kísérlet (Two Point Attempt), touchdown után van rá lehetőség. A két pontért át kell vinni újra a labdát a gólvonalon, a két- ill. a háromyardos vonalról indulva, 1 kísérletből, hasonlóan a touchdownhoz.

Extra point, Point after touchdown (PAT) (1 pt): Szintén touchdown után van rá lehetőség. Ez az általános választás. Egy 20 yardos field goal kísérlet a kapuval szemben.

Field goal (FG) (3 pt): Ezt csak a támadó csapat speciális egysége (Special Team) szerezheti. Akkor kerül rá sor, ha a támadó csapat három kísérletből nem tesz meg 10 yardot és negyedikre a kapura lövést választják, illetve, ha már nincs idő más módon pontot szerezni. Akkor sikeres, ha az U alakú kapu szárai közt megy be az U keresztszára fölött.

Safety (2 pt): A védőcsapat akkor éri el, ha a támadóegység labdás emberét annak saját célterületén szerelik vagy kényszerítik ki a pályáról. Ez ráadásul a támadási jog átadásával (Free Kick) is jár. Ez eléggé ritkán fordul elő.
Fontosabb kifejezések

Play: A labdának a földről való elindulása, és halottá válása közti időtartam.

Drive: Támadássorozat, ameddig a támadó csapat birtokolja a labdát.

First Down: Akkor használják, ha egy csapat a neki járó legfeljebb 4 kísérletből eléri a minimális célt, a 10 yardot, ami természetesen lehet több is.

Rushing play: Ha az irányító nem passzol, hanem valamelyik futó kezébe adja a labdát, és ő a földön próbál meg területet nyerni.

Passing play: Ebben az esetben az irányító rövid (10 yardnál rövidebb), vagy hosszú (10 yardnál hosszabb) passzal próbál területet nyerni.

Tackle: A védő(k) által szabályosan végrehajtott szerelés, a támadás megállítása.

Sack: Ez akkor következik be mikor az irányítót a védő(k) a labdával a kezében állítják meg.

Incomplete pass: Amikor a Támadó egység egy tagja (kivéve a offensive line és a quarterback) nem tudja megfogni a passzt. Ez lehet technikai hiba, vagy védői ráhatás. Alapfeltétele hogy a Támadó egység egy tagja, nem birtokolja a labdát az elkapás pillanatában. A labda földre esésekor a játék véget ér.

Fumble: Amikor a labdás játékos elejti a labdát. Történhet védői ráhatásra, vagy egyszerű technikai hibából kifolyólag. Alapfeltétel, hogy birtokolni kell a labdát. Nem beszélünk fumble-ről, ha például a fogó nem tudja megfogni a passzt. Az így ‘szabaddá’ váló labdát bármelyik csapat megszerezheti (a labdát elvesztő is).

Fumble lost: Labdaejtés következtében történő labdavesztés. Következmény támadáscsere, vagy ha a labdát megszerző védő eljut a célterületig, akkor touchdown.

Interception (IT): A védőjáték egyik leglátványosabb eleme. Akkor történik, ha védő kaparintja meg a quarterback által előre passzolt labdát. Következmény támadáscsere, vagy ha a labdát megszerző védő eljut a célterületig, akkor touchdown.

Punt: Általában akkor kerül rá sor, ha az edző úgy ítéli meg három kísérlet után, hogy nincs esély a first down-ra vagy a field goal-ra, és inkább az önkéntes támadási jog átadást választják. A játék során a támadócsapat rúgója a lehető legmesszebb próbálja rúgni a labdát. Ha az alapvonalon megy ki a labda, a másik csapat a 20 yardos vonaláról kezdheti meg a támadását.

Punt return: A punt során elrúgott labdát próbálja a másik csapat a lehető legtovább visszavinni, hasonló módon, mint kickoff után. Ha a visszahordó játékos úgy látja, hogy nincs esélye visszafutásra, mert a rúgó csapat tagjai túl közel lesznek hozzá az elkapás pillanatában, és nem akar egy fumblet megkockáztatni, keze felemelésével az elkapás előtt kérhet ún. fair catch-t. Ekkor nem hordhatja vissza a labdát, viszont őt sem támadhatják, az akció onnan indul, ahol elkapta a labdát.

Kickoff: Kezdőrúgás. A két félidő elején, és touchdown vagy FG után.

Kickoff return: A kickoff során elrúgott labdát próbálja a másik csapat a lehető legtovább visszavinni.

Touchback: Amikor a játékos a labdát a saját end zone-ban szerzi meg, és letérdel vele, akkor van touchback. Ilyenkor a támadás a 20 yardos vonalról indul. (Például Kickoff, punt, IT, fumble után lehetséges).

Free kick / Safety punt: Safety után az azt elszenvedő csapat hajtja végre a 20 yardos vonaláról. Lehet punt, ilyenkor a punter a saját kezéből rúgja el a labdát (nem snap után, mint a „sima” puntnál), illetve pontrúgás (placekick) is.

Challenge: Az edzőknek (Head Coach) egy félidőben kétszer van lehetőségük a bírói ítélet felülvizsgálatát kérni. Nem kérhetnek Challenge-et az első és második félidő utolsó 2 percében. Ellenben a bírók ezen időszakban minden vitás és/vagy vitatható esetet automatikusan visszanéznek. A Challenge kérését egy piros kendő pályára való bedobásával jelzik az edzők. Ilyenkor a vezető bíró egy külön az erre a célra felállított tv-n többféle kameraállásból visszanézi a vitás szituációt. Ha nincs igazuk, akkor elveszítenek egy időkérést (Timeout), ha igazuk van, akkor a bírók felülbírálják a saját ítéletüket és a Challenge-t kérő csapat edzőjének adnak igazat. Fontos, hogy a bírók csupán megdönthetetlen bizonyíték birtokában másítják meg ítéletüket.

Timeout: Időkérés. Egy csapatnak félidőnként 3 időkérésre van módja (az időkérés alatt a játékidő áll).

Huddle:
    Wiki letter w.svg Ez a szakasz egyelőre erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Szabálytalanságok és a büntetések

A pályán lévő 7 bíró, ha szabálytalanságot lát, akkor eldobja a sárga kendőt. Az alábbiakban néhány fontos szabálytalanságot, és az alkalmazott büntetés mértékét ismertetjük.

Fontos, hogy a büntetés minden esetben területvesztéssel jár.

False start: A támadóegységből valaki a labda megindulása előtt bemozdul. 5 yard.

Offside: A védőegységből valaki a labda megindulása előtt bemozdul. 5 yard.

Offensive holding: Egy Play során a támadó egység valamely tagja szabálytalan blokkolással segíti a labdás embert. 10 yard.

Defensive holding: Egy Play során a védő egység valamely tagja szabálytalan blokkolást hajt végre, nem feltétlenül a labdás emberen. A büntetés kapcsán a támadó csapat 10 yard-t mehet előre és megismételheti a kísérletet.

Offensive / Defensive Pass Interference: Passz esetén a fogó játékost előbb támadja a védője, illetve a védővel szemben szabálytalankodik a fogó, mint hogy a labdát megkapná. A támadó hibájánál 15 yard a büntetés, a védő szabálytalankodása esetén a szabálytalanság helyéről indulhat a támadásban lévő csapat automatikusan First Down-nal.

Running into / Roughing the Passer, Kicker: A passz vagy rúgás utáni szándékos támadása a passzolónak vagy rúgónak. 5, illetve súlyosabb esetekben 15 yard.

Facemask: Az ellenfél arcmaszkjába való kapaszkodás. Minden esetben 15 yard.

Delay of Game: A támadó csapat, ha nem sikerül elindítania a támadást a megadott támadó idő alatt, büntetést kap. 5 yard.

Vélemény, hozzászólás?