Amerikai foci szimbiózisban a salakmotorral, azaz a két sport egy napon. Rangos versenynek ad helyet a Debreceni Salakmotorpálya. Országos Bajnokságot rendeznek október 22-én a vaspapucsosoknak, amin újra bemutatót tart a Debrecen Gladiators amerikai futball egyesület.

 

A hosszú és egyben dicsőséges múltra visszatekintő debreceni salakmotoros hagyományokra alapozva színvonalas versenyt ígérnek a szervezők e hónap 22-re. Akkor ugyanis Országos Bajnokságnak ad helyet a Gázvezeték utcai sportközpont. A számtalan, neves, profi versenyzővel egy időben a debreceni tojáslabda játékosok is megmutathatják tudományukat. A párosítás teljesen kézenfekvő, hisz mindkét versenysportnak ugyanaz az otthona, s üde színfoltot jelenthet a csapatjáték-bemutató az abszolút technikai sportnak számító salakmotor mellett.
Az örömjáték kitűnő alkalom lehet a legfrissebb (előző hónapban toborzott) amerikai focisoknak is, hogy sportot szerető és értő nagyközönség előtt szerezzenek némi rutint. Igazán jelentőségteljes momentum lesz, hisz épp csak egyhónapnyi edzésmunka után, máris premier plánba kerülnek. Kiváltságosak lesznek azok, akik publikum előtt felvehetik a címeres sisakot.

Bódi Sándor

Vélemény, hozzászólás?