Cserkeszőlőre látogatott a hajdúsági tojásfoci csapat, hogy lejátssza utolsó alapszakaszbeli találkozóját a Soldiers ellen, ám ez nem ígérkezett könnyű feladatnak, hiszen a hazaiak védelme az egyik legjobb a Magyar Amerikai Futball Liga divízió II-jében.

 

Pontgazdag első félidő

Egy kicsit lassan indult be az összecsapás, hiszen az elején mindkét csapat eladta egyszer-egyszer a labdát, de végül a Gladiators erőssége, a futójáték hozta meg az első pontokat. Az első negyedben egy jól felépített támadássorozat után Karacs Tamás egy 8 yardos megiramodás után megszerezte a vezetést. Rúgó hiányában szokásosan kétpontossal próbálkozott a Debrecen, amely ezúttal sikertelennek bizonyult. A második negyedben aztán beindult a hajdúságiak gépezete. Először Molnár Gábor passzából Sztányi Tibor ért el egy 20 yardos elkapott TD-t, majd Karacs kétpontosával már 14-0-ra módosult az állás. Ez után a védelem is felvitt egy hatpontost az „eredményjelzőre”, miután Szabó Péter megszerezte a Szolnok irányítójának az átadását és meg sem állt a játékszerrel a célterületig. Menetrendszerűen a csapat válogatott futója, Roják Richárd is feliratkozott a pontszerzők listájára egy 10 yardos touchdown-nal, amely után Gerda Lajos értékesítette a kétpontost. A Soldiers nem akarta feladni, melynek eredménye, hogy a szezon során eddig gyengélkedő támadósor egy futással TD-t tudott szerezni. Azonban a félidőben a Gladiátoroké volt az utolsó szó és Rojáké, aki egy újabb hatpontossal örvendeztette meg a szurkolókat. A kétpontost ezúttal Bojtár Milán futotta meg.

A legnagyobb arányú siker

A második félidőben már Szalai Tamás és Szűcs Botond is irányított. Kettejük közül Szalainak sikerült bevinnie egy egyyardos touchdown-t, amellyel érvénybe lépett a mercy rule. E szabály értelmében futóórával ment tovább a mérkőzés. Végül az utolsó hatpontost Roják Richárd vitte fel az „eredményjelzőre” egy 65 yardos visszahordást követően. A találkozón kiemelkedően szerepelt még Illés Roland is, aki 3 interception-t is begyűjtött. Ezzel a győzelem a divízió II. eddigi legnagyobb arányú sikere volt a szezonban, amely már biztosan rájátszást és kedvező kiemelést ér a cívisvárosiaknak.

Forrás: HAON – Makranczi László – Fotók: Bódi Sándor

További képek a mérkőzésről

Vélemény, hozzászólás?