Négyből négy, azaz negyedik összecsapásán negyedik alkalommal kezdhetett visszahordással a Debrecen, de első támadását nem tudta kihasználni, így következhetett a Soldiers. A Katonák gyorsan visszaadták a támadás lehetőségét, hisz a vendéglátók irányítójának, Tóth Péternek a passzát Illés Roland szerezte meg. Azonban a hazaiak hamar vissza is szerezték a malacbőrt, miután Kis Levente kaparintotta meg Sztányi Tibor elejtett labdáját. Hiába a jó kezdés a szolnoki védelemtől a cívisvárosiak sem késlekedtek. Miután újra a Gladiátorok vezethették a támadást, meg is szerezték a vezetést Karacs Tamás révén. A kétpontos kísérlet sikertelen volt. Az első negyed végén azonban egy rossz lépést követően megsérült a hazaiak válogatott falembere, Győri Szabolcs.
z a sérülés érzékenyen érintette a Katonákat, hiszen a második negyedben a vendégek szinte felőrölték ellenfelüket. Molnár Gábor ezen a mérkőzésen is jól passzolt, és kedvenc célpontját, Sztányi Tibort meg is találta egy 20 yardos átadással, amely TD-t ért. Karacs Tamás bevitte a kétpontost. Az előny hamar három touchdown-osra nőtt, miután Tóth Péter passzára ezúttal Szabó Péter csapott le, aki ugyan egy kicsit meglepődött, hogy hozzá került a játékszer, de pontokra tudta váltani az interception-t. A kétpontos ezúttal is sikertelen volt. A vendégek kezdtek elhúzni, amikor Roják Richárd menetrendszerűen egy újabb hatpontost szerzett. A kétpontost Gerda Lajos vitte be. A Soldiers támadósora erre a pontra már tudott válaszolni, amellyel egyben megtörte rossz sorozatát. Kis Levente jó visszahordása után, illetve Dobrosi Máté 30 yardos elkapását követően, Horváth Dániel megszerezte a Katonák idei első offensive TD-jét. A két pontot érő extra sikertelen volt. Ám a félidőben a Gladiators-é volt az utolsó szó, amikor is Karacs Tamás 30 yardos futása után Roják vitte be az újabb touchdown-t. Egy újabb arc tűnt fel a pályán a vendégeknél, mégpedig Bojtár Milán, aki értékesítette a kétpontost.
A második játékrészben mindkét csapat defense-e jól játszott: a vendégeknél Illés Roland 3 interception-t is begyűjtött (2 érvényes, 1 érvénytelen), de Huszár Dánielnek, a hazaiak játékosának is sikerült egy fumble-t megszereznie.
A harmadik negyedben már nem eset pont, így az utolsó játékrészre maradtak még események, ekkor ugyanis a Molnár helyét átvevő Szalai Tamás szerzett egy újabb TD-t egy QB sneak-kel. A kétpontos sikertelen. Végül egy újabb gyengébb Soldiers offenzíva utána az elpuntol-t labdát Roják szedte össze, aki egy 65 yardos visszahordással beállította a 48-6-os végeredményt, amely a legnagyobb különbségű siker volt eddig idén a divízió II-ben.
Fotók: Bódi Sándor
Szolnok Soldiers-Debrecen Gladiators 6-48 (0-6, 6-30, 0-0, 0-12)
Pontszerzők: Huszár Dániel, illetve Roják Richárd 3 (2pt: Gerda Lajos (az elsőnél), Bojtár Milán (a másodiknál)), Karacs Tamás, Sztányi Tibor (2pt: Karacs Tamás), Szabó Péter, Szalai Tamás.
Hoksári Béla, a Szolnok Soldiers vezetőedzője: Az elején kétszer is nagyon jó field pozícióba kerültünk, ekkor legalább egyetlen TD-t meg kellett volna csinálni. Viszont sajnos lesérült a defense tackle-ünk, így mind a három legnehezebb falemberem is már sérültlistára került. Ezen a meccsen az múlt, hogy hazai pályán játszunk-e vagy idegenben, de minden bizonnyal utóbbi lesz. Volt pár újoncunk is, akik még nem tudtak tökéletesen mozogni. A Debrecennek pedig a jó futójátéka és védelme működött. A végére mi pedig elfogytunk.
Szűcs Botond, a Debrecen Gladiators vezetőedzője: Nagyon örülök a győzelemnek, viszont nagyon nehezen indult be a meccs. A mai mérkőzést a defense-ünk fordította át a mi javunkra, az offense pedig nem volt az igazi, mint ahogy azt az eredmény is mutatja. Még sokat kell fejlődnünk, ha azt az eredményt akarjuk elérni, amit kitűztünk célul. Az nem egy emberes dolog, hogy első szezonomban már rájátszásba sikerült jutnunk. Szeretném megköszönni az összes játékosnak, illetve azoknak, akik segítenek a csapat vezetésében Hutóczky Ádámnak, a segédedzőnek és Gerda Lajosnak, mert sok olyan munkát végez, amivel leveszi a terhet a vállamról. Ez a közös munkánknak a gyümölcse!
További eredmények:
Szekszárd Bad Bones-Budapest Hurricanes II 35-49 (14-21, 14-7, 0-14, 7-7)
Pontszerzők: Szabolcska Balázs 3 (xp: Balázs Szabolcs 3), Gyarmati Máté (xp: Balázs Szabolcs), Halász Richárd (xp: Balázs Szabolcs), illetve Czirók Márton 3 (xp: Madarassy Kristóf 3), Balog Szabolcs 2 (xp: Madarassy Kristóf 2), Balog Bence (xp: Madarassy Kristóf), Gönczöl Gergely (xp: Kádár Gergely)
Fotó: Kökény János
Laczkó Ernő Márton, a Szekszárd Bad Bones vezetőedzője: A meccs alapvetően nagyon jó volt. A Hurricanes támadósora gyors és dinamikus volt, de a mi offense-ünkkel sem voltak gondok. A védelmünk sem volt gyenge, de a vendégek defense-e kevesebb TD-t engedett, így nyerni tudtak. A meleg mindkét csapat dolgát megnehezítette más egyéb elemekkel együtt. Egy sportszerű találkozón nyert a Hurricanes.
Bencsics Márk, a Budapest Hurricanes II vezetőedzője: A mérkőzés pedig érdekes volt, mert az első félidőben egy kemény adok-kapok alakult ki, amiből a második félidőben mi jöttünk ki jobban, köszönhetően néhány változtatásnak a védelemben. Lendületes, jó mérkőzés volt a rendkívül meleg idő ellenére és örülök, hogy nem okozott problémát nekünk a hosszú kihagyás.
Forrás: Makranczi László – endzonemagazin.hu