A cívisvárosiak számára sima meccsnek nézett ki az első félidő után, ám a sérülések miatt a vendégek meg tudták fordítani az állást és végül egy izgalmas véghajrá után alulmaradtak Szűcs Botond vezetőedző fiai.

Megsemmisült futójáték

A Gladiators már az első negyedben nagyon jól kezdett, miután a kezdőrúgást követően megszerezték a labdát a visszahordó Szekszárdtól és első támadását kihasználva Roják Richárd révén megszerezte a vezetést. Azonban a labdaszerzés egy vezéráldozattal járt, hiszen Karacs Tamás keresztszalag-sérülést szenvedett egy ütközésnél. A második negyedben tovább növelte előnyét a hazai gárda, mégpedig ismét Roják révén. Ám erre már tudott válaszolni a Bad Bones egy futott TD-vel, illetve egy extrával. Az adok-kapok újabb debreceni touchdown-nal folytatódott, megint Rojáknak köszönhetően, aki ezek után a kétpontost is bevitte. Végül a félidőben az utolsó szó a vendégeké volt, így egy hatpontossal és egy extrával, 20-14 lett az állás. Azonban a Gladiators a „mesterhármast” szerző Rojáktól is kénytelen volt lemondani, aki egy szerelés után bokasérülést szenvedett.

A második játékrészben a Rosszcsontok két újabb TD-vel meg tudták fordítani az állást, ám míg az elsőnél belőtték az extrát, a másodiknál kihagyták a kétpontost, így az arany-feketéknek még volt esélye megnyerni a találkozót. Azonban egy újabb futó, Gerda Lajos is megsérült. Végül 50 másodperccel a meccs vége előtt Molnár Gábor remek passzaival és Illés Roland elkapásával egy pontra feljött a Szűcs-legénység, sőt Bojtár Milán be is vitte a győzelmet érő kétpontost, de a bírók érvénytelenítették az extrát és a Gladiators nem tudta kihasználni a megismételt lehetőséget, így 27-26-tal a Szekszárd jutott az elődöntőbe.

Több van a csapatban

– Ha nem lettek volna sérülések, akkor nem ez lett volna az eredmény – beszélt a meccsről Szűcs Botond, a Gladiátorok szakvezetője. – A Szekszárd a védelmünk ellen valamit nagyon kitalált, mivel szélső futásokkal nem sokan operáltak eddig ellenünk. Szinte ugyanazt játszották, mint tavaly. Sajnos a végén megnyerhettük volna, csak a bírók a kétpontosra bedobtak egy sárga zászlót. Ahhoz képest, hogy 2-2-t terveztem erre a szezonra, jól sikerült a tavaszunk. Viszont ebben a csapatban több van, mint amit a mai meccsen láttunk. Ezt magunknak köszönhetjük, mert az edzéslátogatottság még mindig nem elég jó. Köszönöm a klubnak, a játékosoknak, a szurkolóknak és Hutóczky Ádám támadókoordinátornak a munkáját!

Forrás: HAON – Makranczi László  Fotók: Matey István


Vélemény, hozzászólás?