12894506_1131665763556287_1772736021_oA Gladiators Sportegyesület megerősítette keretét és két csapatot indít 2016-ban. A Divízió I-ben a Miskolc Renegades-dzel kezd Szűcs Botond együttese. Ennek apropóján a cívisek sajtótájékoztatót tartottak az American Corner Debrecen központjában, a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban. Az eseményen részt vett Gerda Lajos klubelnök, Szalkai László vezetőségi tag, Molnár Gábor MVP irányító, valamint Hanász Róbert, a csapat régi-új elkapója.

Sikeres egy évet hagyhattak hátuk mögött a Gladiátorok, hiszen hat bajnokságban indultak és összesen 3 aranyat, valamint 1 ezüstöt gyűjtöttek be, így az elmúlt egy esztendő egyik legsikeresebb amerikai foci csapata volt Magyarországon. A siker pozitív hatással volt a klubra is, mivel a tavalyi 50 fős keret tovább nőtt –szám szerint 73-ra–, így nagy álmokat kezdtek el szövögetni az arany-feketék és mindezt a Szolnok Soldiers-zel együtt. A két együttes kapcsolata szorosabb és erősebb, mint valaha, és a Gladiators-nál remélik, hogy ez az eredményekben is megmutatkozik majd.

Ezalatt az egy év alatt rengeteg változás történt a klub háza táján. Talán az egyik legnagyobb, hogy két alakulatot indítanak a hajdúságiak, az egyiket a Divízió I-ben, a másikat pedig a Divízió II-ben. Ez annak is köszönhető, hogy az együttes eredményes szereplése több új embert is vonzott a csapathoz, illetve olyan játékosok érkeztek, akik látják a sikeréhséget és a győzelmi esélyeket a Gladiators-nál. A cívisvárosiak az elmúlt egy esztendőben két toborzót is tartottak, amely után több fiatal csatlakozott, így az utánpótlás is fejlődésnek indult. De emellett 5 játékos is a magyar elitligának számító Hungarian Football League-ből a hajdúságiakhoz igazolt, valamint a norvég Lura Bulls-ból érkezett egy újabb falember, Kispál Gábor. Viszont fontos, hogy Szűcs Botond maradt a szakmai stábban, ám ezúttal vezetőedzőként folytatja. Hanász Róbert, a csapat régi-új elkapója nosztalgikus hangulatban volt, amikor visszatért a Gladiators-hoz.

12443377_1133078360081694_110479532_o„Az első edzéseken a DEAC-on és a DASE-pályán olyan érzésem volt, mintha az ezüstkorszak nagycsapatához tértem volna vissza” – mondta az elkapó. – „Nem volt öltöző, hanem mindannyian a hóban, fagyban kellett felvennünk a felszerelést. Az ilyen „nomád” körülmények visszarepítettek engem az időben. Mostani csapatnál látom ugyanazt a mentalitást és küzdőszellemet és profi szakmai hátteret, amellyel idén a Divízió I-et is megnyerhetjük.”

A nézők számára is fontos közlemény, hogy a mérkőzések helyszíne változik (a csapat reméli, hogy csak ideiglenesen), mivel a Gázvezeték utcáról elköltöznek a Gladiátorok egy kis időre és három különböző pályán játsszák Divízió I-es és II-es összecsapásaikat, mégpedig Nagyhegyesen, Hajdúszoboszlón és Rákócziújfalun. A tájékoztatón Gerda Lajos klubelnök elmondta, hogy ez egyben egy pozitívum, de sajnálják, hogy egy ideig nem tudnak Debrecenben játszani.

„Sajnos a Magyar Amerikai Futball Szövetség nem engedélyezte, hogy a csapat a Gázvezeték utcán játszhasson a pálya rossz minősége miatt” – indokolta a Gladiátorok első embere. – „Debrecenben kerestünk új pályákat, de vagy nem engedtek be minket, vagy pedig túl drágák voltak. Így jött, hogy egy „Road Show” jelleggel körbe utazzuk Hajdú-Bihart, ezzel népszerűsítve a sportágat és egyben segítve a Hajdúszoboszló Rhinos-t, hogy több játékost tudjanak majd szerezni.”

De vajon hogy sikerült a finomhangolás a bajnokságra? Amennyiben az aréna szezont is számításba vesszük, akkor jobban nem is hangolhatott volna a hajdúsági egylet. Négy teremtornából 3-ban döntőbe jutottak a Gladiátorok és két arany, valamint egy ezüst volt a termés. Ez kellő motivációt adott a játékosoknak, az újak számára pedig tapasztalatot, játékperceket és bizonyítási lehetőséget jelentett. Ezt követően pedig jöhettek a nagypályás közös edzések az Eger Heroes-zal és a MEAFC Lions-szal, amely már gyakorlatilag a Divízió I. főpróbájának számított. Így nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy készen áll a csapat a bajnoki menetelésre. Szűcs Botond vezetőedző a sportág honi szövetségének adott korábbi interjújában kiemelte, hogy a csapat célja a Divízó I-ben is a döntőbe jutás lesz. Hozzátette, hogy a keretet elég erősnek érzi ehhez, és minden játékos kellő motivációval vág neki a küzdelmeknek. A másodikszámú alakulattól is azt szeretné, ha jól szerepelne, de itt a legfontosabb, hogy az újak és a fiatalok is több játéklehetőséget kapjanak.

A Divízió I. egy keleti rangadóval indul március 26-án, mégpedig a Miskolc Renegades elleni összecsapással. Tehát a Gladiators-ra azonnal egy nagy kihívás vár, mivel a Renegátok keretét több fizikailag jó testfelépítésű játékos alkotja. A borsodiak játékosállományának talán legnagyobb fegyvere Lakatos Bence, aki a magyar válogatottnak az elkapója, de csapatában irányítóként is bevethető. A védelemnek nehéz lesz megfékezni őt, mivel egy mozgékony, gyors és technikás emberről van szó. A találkozót március 26-án, Nagyhegyesen rendezik 15 órai kezdettel.
Fotó: Makranczi László

Új érkezők:
Hanász Róbert (Miskolc Steelers, HFL)
Hartai Gábor (Budapest Wolves, HFL)
Kispál Gábor (Lura Bulls, Norvégia)
Kovács Ákos (Nyíregyháza Tigers, HFL)
Szabó Krisztián (Miskolc Steelers, HFL)
Szente Attila (Budapest Wolves, HFL)
dr. Tóth Attila (MEAFC Lions, Divízió II.)

Bodri_DIV_I_transp
Március 26. (15.00): Miskolc Renegades (Nagyhegyes)
Április 17. (15.00): Budapest Cowbells 2 (Hajdúszoboszló)
Április 24. (15.00): Újpest Bulldogs (Budapest, Duna-Cipő pálya)
Május 8. (15.00): Budapest Titans (Budapest, Kolozsvári Tamás utcai Sporttelep)
Május 15. (15.00): Dunaújváros Gorillaz (Rákócziújfalu)
Június 12. (15.00): Budapest Wolves 2 (Budapest, Láng Sporttelep)
fezen_vegyes_transp
Április 9. (15.00): Budapest Eagles (Budapest)
Május 7. (15.00): MEAFC Lions (???)
Május 21. (15.00): Jászberény Wolverines (Jászberény, Kelep-field)
Június 3. (15.00): Dabas Sparks (???)

 

Makranczi László