A Gladiators 2 35-0-s vereséget szenvedett a Budapest Eagles vendégeként a Magyar Amerikai Futball Liga Divízió II-jében.

12970183_1149386048450925_281412626_o     Esős, borult időjárás fogadta a csapatokat a budapesti Duna-Cipő pályán. Rengeteg fiatal és újonc készült bemutatkozni a Divízió II-ben, mégpedig a bajnokesélyes otthonában. Ez első negyed nem sikerült jól a Gladiátoroknak, a Sasok az első két támadássorozatukat kihasználták és 14-0-s előnyre tettek szert. A második negyedben Uri-Kovács István és Kathy Róbert révén remekül haladt előre a cívisvárosi egylet, de nem sikerült pontokat szerezniük. A második negyedben a védelem jól helyt állt és kitartott ameddig csak tudott. A félidő végén, viszont a támadósor kétszer is eladta a labdát. Kondorosi Attila egyik passzát leszedte a levegőből és az end zone-ig visszahordta a Sasok egyik védője, majd az irányító egy szerelés után elejtette a malacbőrt, amire az Eagles játékosai vetődtek először. A hazaiak pedig köszönték szépen és kihasználták a lehetőséget, így 28-0-s vendéglátói előnnyel mehettek le a csapatok a szünetre.

A harmadik negyed ismét hazai pontszerzéssel kezdődött, így 35-0-nál érvénybe lépett a mercy rule és futóórával ment le a második félidő.  Ezt követően a Gladiators védelme nem kapott több pontot, de a támadósornak sem sikerült megtörnie a csendet, annak ellenére, hogy a negyedik negyedben közel állt hozzá. A Divízió II-es csapatnak vereséggel kezdődött a szezon, de voltak jó jelek, amire lehet a későbbiekben alapozni.

 

13000469_1149386055117591_1886637248_o„A meccs egyik pozitívuma, hogy mindenki játéklehetőséget kapott és ezzel átesett a tűzkeresztségen” – mondta Kálmán Attila, a Gladiators 2 vezetőedzője. – „Viszont kijött a két csapat közti tapasztalatbeli különbség. A 35-0 annak ellenére, hogy nem vittünk pontot, egy vállalható vereség a bajnokesélyes ellen. Az offense-nek voltak jó momentumai, de még rengeteg gyakorlás kell, hogy összeálljon. A védelemmel ugyanúgy sokat foglalkozni, de ők is jól teljesítettek. A következő meccsünkön már nyerni kell!”

 

A Gladiators 2 legközelebb május 7-én, Rákócziújfalun fogadja a MEAFC Lions-t, viszont a Divízió I-es csapat április 17-én, a Budapest Cowbells 2-t látja vendégül Hajdúszoboszlón.

Fotók: Zsila Sándor

 

Budapest Eagles-Gladiators 2 35-0 (14-0, 14-0, 7-0, 0-0)

Makranczi László