A Gladiators Divízió I-es és II-es csapata is megnyerte hétvégi mérkőzését a Magyar Amerikai Futball Ligában.
Sikeres hétvégét zárt le a Gladiators első és második számú alakulata. Az izgalmasabb párharcot a Divízió II-es csapat vívta Rákócziújfalun, a MEAFC Lions ellen. A cívisvárosiak a mérkőzés elején elvesztettek egy labdát, amit végül az Oroszlánok összeszedtek és kihasználtak. Kormos Sándor, a Lions kanadai-magyar játékosa egy mezőnygóllal meg is szerezte a vezetést csapatának (0-3). De a Gladiátorok visszavágtak. Az első meccsén visszafogottan teljesítő Kondorosi Attila ezúttal remek napot fogott ki és végül egy TD-passzal látta el Szép Gábort. Ezt követően Kondorosi Harsányi Alexet is megtalálta egy két pontot érő átadással (8-3). A második negyedben a Lions támadósora beindult és két Kormos-touchdownnal visszaszerezték a vezetést, és nyolcpontos előnyre tettek szert (8-16).
A harmadik negyedben a hajdúságiak el kezdtek felzárkózni és Kathy Róbert révén egy futott TD-vel visszajöttek a meccsbe (14-16). De az igazi izgalmak az utolsó negyedre maradtak. A Lions egy újabb akcióval elment ismét nyolc pontra (14-22). Ám a Gladiators-nak sikerült felállnia a padlóról. Ezúttal is Kathy Róbertnek sikerült egy megiramodás után touchdownt szereznie a negyedik negyed végén, de itt egy kétpontosra volt szükség a hosszabbítás kiharcolására, ami sikerült is, miután Kondorosi Szűcs Zoltánt találta meg egy kiváló átadással (22-22). A végén Kormos egy 80 yardos visszahordással közel állt ahhoz, hogy együttesének még rendes játékidőben megszerezze a győzelmet, de a Gladiátorok védelme Zabolai Dániel és Nagy Levente közreműködésével az utolsó pillanatban visszaszerezte a malacbőrt. Jöhetett a ráadás. Itt pedig az arany-feketék kezében volt a találkozó, viszont ismét Kondorosi parádézott és egy negyedik kísérletes akciónál megtalálta Szép Gábort, aki hatpontosa után az extrát is belőtte (29-22). Az Oroszlánok még visszatámadhattak volna, de a hajdúságiak védelme kitartott, így meglett másodikszámú csapat első sikere a Divízió II-ben.
„Az első félidőben, miután átvettük a vezetést, egy kicsit leállt a csapat” – értékelt Kálmán Attila. – „Az offense szinte csak a büntetéseket szedte, nem pedig a yardokat, a védelem pedig tartotta magát, ahogy tudta. A szünetben volt egy ki fejmosás és a második félidőben mintha kicserélték volna a csapatot, de több pontot is szerezhettünk volna, és akkor nem jutottunk volna el a hosszabbításig. Izgalmasra sikerült a vége, de végül miénk lett a győzelem. Az Eagles meccshez képest sokat léptünk előre, remélem, hogy ez a siker nagy lendületet ad a csapatnak a továbbiakban.”
A Divízió I-es alakulatnak sem volt könnyű dolga, és bár döcögős játékkal, de sikerült megnyerni a Budapest Titans elleni rangadót. Az első játékrészben egy mezőnygóllal még a hazaiak szerezték meg a vezetést (3-0), de gyorsan válaszoltak a Gladiátorok, jött a menetrendszerinti Roják Richárd futott touchdown, ezúttal 26 yardról. Szép Gábor belőtte az egypontost (3-7). A Titánok viszont nem hagyták meglógni az arany-feketéket, ám mindössze egy újabb field goalt tudtak összehozni. A második játékrészben kezdett ellépni a Gladiators, Molnár Gábor egy 15 yardos passzt adott a teljesen üresen álló Harsányi Alexnek, aki köszönte szépen, és feliratkozott a pontszerzők közé (6-13). A Titans próbált visszatámadni, de irányítójuk passzát Nagy Tamás szedte le a levegőből, és nagyon jó mezőnypozícióba hozta klubját, de egy szerencsétlen szerelés után sérülést szenvedett az ifjú játékos, és nem tudta folytatni a találkozót. A hajdúságiak viszont nem hagyták bajtársuk sérülését szó nélkül. A félidő vége felé Szabó Krisztián elkapásával már az end zone előterébe került a Gladiators, majd Roják ismét befutott a labdával a pontszerző területen belülre. Az ezt követő kétpontost is a válogatott futó értékesítette (6-21).
A harmadik negyedre egy kicsit megtorpant az arany-feketék támadójátéka, a Titans egy újabb mezőnygólt szerzett, hogy szorosabbá tegye a végjátékot (9-21). Viszont az utolsó negyedben már eldöntötték a cívisvárosiak a találkozót. Ezúttal Roják irányított és Uri-Kovács István futott. Utóbbi pedig meg is harcolt az újabb touchdownért, hiszen 25 yardról iramodott meg és állította be a végeredményt (9-27). A Gladiátorok játéka ugyan többször is döcögött a találkozó során, de végül megérdemelten nyertek és ezzel továbbra is vezetik a Divízió I. tabelláját.
„A támadósorunk még mindig nem úgy működik, ahogy kellene, vannak ugyan megvillanásaink, de még mindig nem az igazi” – értékelte a csapat teljesítményét Szűcs Botond vezetőedző. – „A hibákat ki kell küszöbölnünk jövő hétre. A győzelmen kívül az volt a pozitívum, hogy mindenki játéklehetőséget kapott a találkozón. A sérülteket a Gorillaz meccsre összedrótozzuk. Jövő hétre sokat kell dolgoznunk a támadósor játékán, mert a Dunaújváros egy nagyon kemény ellenfél lesz. Nagy Tomi sajnos kulcscsonttörést szenvedett. Reméljük, hogy minél hamarabb felépül!”
A Gladiators Divízió I-es csapata május 15-én a tavalyi ezüstérmes Dunaújváros Gorillaz-t látja vendégül Rákócziújfalun, míg a Divízió II-es alakulat következő mérkőzése május 21-én lesz a Jászberény Wolverines otthonában.
Fotók: Gellén Judit, Pásztor Péter
Gladiators 2-MEAFC Lions 29-22 h.u. (8-3, 0-13, 6-0, 8-6, 7-0)
Pontszerzők: Szép Gábor, Kathy Róbert 2-2 TD, Harsányi Alex, Szűcs Zoltán 1-1 2 PT, Szép Gábor 1 XP.
Budapest Titans-Gladiators 9-27 (6-7, 0-14, 3-0, 0-6)
Pontszerzők: Roják Richárd 2 TD, Harsányi Alex, Uri-Kovács István 1-1 TD, Roják Richárd 2 PT, Szép Gábor 1 XP.
Makranczi László