A Magyar Amerikai Futball Szövetség (MAFSZ) eltörölte a Gladiators 2-Dabas Sparks találkozót a versenynaptárból.

Mint arról korábban beszámoltunk, a június 5-i Dabas Sparks elleni Cserkeszőlőn rendezett összecsapás elmaradt a pálya alkalmatlansága miatt, amit az aznap lezúdult 64 milliméternyi eső okozott. A MAFSZ Versenybizottsága meghozta a döntést az üggyel kapcsolatban. A találkozót törölték a versenynaptárból, így a két csapat alapszakaszi helyezését a három lejátszott meccs alapján határozták meg. Ennek eredményeképp a Gladiátorok a negyedik helyen végeztek a táblázaton, amivel hazai pályán játszhatnak a wild card, azaz pótselejtezős körben. Íme, a MAFSZ Versenybizottságának határozata:

„A mérkőzés a hirtelen bekövetkező esőzés („havaria”) miatt maradt el, mely nem róható fel egyik egyesületnek sem, a mérkőzésen megjelentek a csapatok és a játékvezetőt is, azonban a pályát mérkőzésre alkalmas állapotra nem lehet hozni. Pótlásra kizárólag a 2016.06.11-12-ei hétvége áll rendelkezésre, azonban a felek nem tudják a rövid határidő miatt a mérkőzést megszervezni, továbbá a JB sem támogatja az elképzelést, szintén a korai dátum miatt: a Bizottság szerint amennyiben sikerül is minimális létszámú játékvezetőt (5 fő) küldeni, mely csak a mérkőzés előtti napokban válna biztossá, akkor sem tudják feltétlenül az elvárt színvonalat garantálni a kis létszámú játékvezetői csapatokkal. Ezért a VB a mérkőzés törlése mellett döntött. Így az alapszakaszi győzelem-vereség mutató a dabasi egyesület esetében 3-0, azaz 100%, a Debrecen esetében 2-1, azaz 67% lett.”

 

A Gladiators 2 a MEAFC Lions-zal játszik majd a szabadkártyás körben hazai pályán. A helyszínről még nem született döntés.

Fotó: Gellén Judit