NAB_2521A Gladiators 28-8-as vereséget szenvedett a Dunaújváros Gorillaz ellen a Magyar Amerikai Futball Liga Divízió I-es bajnokságának döntőjében.

Szép, napos, játékra alkalmas időjárás fogadta a két csapatot a Dunaújvárosi Stadionban. A Gladiátorok négyórás út után sem voltak fáradtak és ez a meccs folyamán sem látszott meg rajtuk. Az első félidőt ugyan a cívisvárosiak kezdték visszahordással, és ígéretesnek tűnt az első akció, de Molnár Gábor passzára az egyik dunaújvárosi védő csapott le. A megszerzett labdát pedig pontokra váltotta a Duna-parti egylet (7-0).  Ezt követően a Gladiators összekapta magát. A védelem folyamatosan megállította a Gorillaz offenzíváit. Azonban az arany-feketék támadósora nem tudta pontokkal befejezni akcióit, pedig kétszer is az end zone közelébe jutott.

NAB_2801A második félidő újabb Gorillaz touchdownnal kezdődött, amivel már egyre jobban nyeregben érezhette magát a tavalyi ezüstérmes (14-0). A Gladiátorok továbbra sem tudtak eredményes akciót vezetni, és kezdtek kifutni az időből. Főleg az utolsó negyed elején, amikor Molnár egyik passzára ismét lecsapott az egyik dunaújvárosi játékos és a visszahordással jó mezőnypozícióba is hozta csapatát. Ezt is touchdownra váltották a Gorillák irányítójuk révén (21-0). Ezt követően végre megtört a jég és TD-t szerzett a Gladiators. Harsányi Tamás –aki a védelemből átállt a támadósorba– kapta el Molnár passzát, a labdával pedig az end zone-ig futott. Ezzel az akcióval 52 yardot tett meg a malacbőr a végzónáig. Kétpontost választottak a Gladiátorok, amit Roják Richárd értékesített (21-8). A végén viszont a Gorillazé volt az utolsó szó, amely egy újabb touchdownnal megadta a kegyelemdöfést a cívisvárosiaknak (28-8). A Dunaújváros 2012 után nyerte meg ismét a Divízió I-et.

 

„Előjött a szokásos betegségünk, mindenki mással foglalkozott és nem a játékkal” – mondta Szűcs Botond vezetőedző. – „20 ponttal kikaptunk, nagyon rosszul játszottunk és az a legfájóbb ebben a vereségben, hogy a Dunaújváros annyival nem volt jobb. Pozitív ugyan, hogy 6-2-es mérleggel zártuk a szezont és mindössze a Gorillaz-tól kaptunk ki, de ennél több van bennünk. A képességeinkhez képest alul teljesítettünk. Most már többet fogunk dolgozni a juniorokkal, hiszen ősszel részt veszünk az U17-es és az U19-es bajnokságban.”

 

A Gladiators számára még nem ért véget az év, hiszen szeptembertől az U17-es és az U19-es bajnokságban is indult az együttes, illetve a válogatott játékosokra is vár egy Lengyelország és egy Belgium elleni felkészülési mérkőzés.

 

Fotók: Nagy Balázs

 

Dunaújváros-Gorillaz 28-8 (7-0, 0-0, 7-0, 14-8)

Pontszerzők: Harsányi Tamás 1 TD, Roják Richárd 2 PT.

Makranczi László