A Debrecen Gladiators a Toborzó Hónap keretében cívisvárosi iskolákban járt, ezt követően pedig várja a csatlakozni vágyókat.

tagA Magyar Amerikai Futball Szövetség szeptemberben Toborzó Hónapot hirdetett. Ennek az egyik fontos eleme, hogy a hazai klubok iskolákban tartanak testnevelés órákat, amivel az amerikai focit és a flag footballt népszerűsíthetik. Utóbbi a tojásfocinak egyik válfaja, amelyben a játékosok nem hordanak felszerelést. Egy övet kell viselniük, amihez négy zászló van csatolva és az egyik kihúzása jelenti a szerelést. Ezt a sportágat fiúk és lányok nemcsak külön, de együtt is játszhatják.
A Debrecen Gladiators játékosai egyébként a Toborzó Hónapban 5 cívisvárosi iskolában járt, a Fazekas Mihály Gimnáziumban, az Irinyi János Szakközépiskolában, a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumban, a Tóth Árpád Gimnáziumban, illetve a Mechwart András Szakközépiskolában. A Divízió I-ben idén ezüstérmet nyerő együttes tagjai minden iskolában nagy sikert aratva mutatták be a sportágat. A diákok kíváncsiak voltak a felszerelésekre és ezekben még ütközni is próbáltak. De emellett megtanultak több alapvető gyakorlatot is, amely elengedhetetlen az amerikai futballhoz.

A kezdeményezésnek a másik fontos eleme, hogy a kluboknak a bemutatókat követően tagtoborzót kell tartaniuk. A Debrecen Gladiators ezt az eseményt október 9-én rendezi a DEAC Sporttelepen 17 órától.

irinyiA vasárnapi válogatón az újonnan érkezők, egy tesztsorozaton vesznek majd részt, amelyen a fizikai állapotukat és a mozgáskoordinációjukat mérik fel a csapat edzői és játékosai. És nem számít, hogy ki milyen testi adottsággal rendelkezik, hiszen az amerikai futball szépsége, hogy mindenki számára van megfelelő poszt. Az eseményen az érdeklődők kérdezhetnek a játékosoktól és az edzőktől a sportággal és a csapattal kapcsolatban. Viszont több meglepetés is várja majd az érdeklődőket. Minden résztvevő az időjárásnak megfelelő öltözetben jelenjen meg, a stoplis cipő pedig ajánlott. A try-outon kortól függetlenül részt vehet bárki.
Fotók: Gladiators facebook, Kovács Zoltán