A Gladiators a Budapest Cowbells 2 vendége lesz a Magyar Amerikai Futball Liga Divízió I-es bajnokában április 2-án.

Az arany-fekete együttes elsőszámú alakulata vasárnap idegenben kezdi a 2017-es idényt. Szűcs Botond vezetőedzőnek sok sérülttel kellett számolnia már a szezonnyitó előtt. Talán a két legnagyobb hiányzó Harsányi Tamás, valamint Kiss Levente a védelemből, de Szabó Krisztián és Hanász Róbert elkapók szintén a maródiak listáján vannak. A Gladiators szakvezetőjének azonban több tehetséges fiatal áll rendelkezésére. Emellett már az előszezonban is rengeteg új taktikai variációt talált ki, hogy elkerüljék a sérülésekből adódó problémákat. A Kolomposok elleni találkozón a Gladiátorok me  gmutathatják, hogy mit tanultak a holt szezonban. Amennyiben a tavalyi eredményt vesszük figyelembe (48-0), akkor papírforma győzelem várható.

A Cowbells 2-nek már volt egy összecsapása a Divízió I-ben idén. A fővárosi gárda 37-13-ra kikapott a Miskolc Renegades otthonában. Ettől függetlenül a Kolomposok védelme jól működött és a támadásokban is voltak jó pillanataik. Sok új játékos érkezett a Cowbells 2 csapatához, de nagyon hamar összeszoktak, néhányuk pedig még a magyar elitligában is szerepelt múlt héten. A tavalyi meccshez képest, most mindenképp nehezebb találkozóra számíthatnak a Gladiátorok.

„Örülök, hogy a Cowbells ellen kezdjük a szezont, mert ők már játszottak egy meccset, így tudjuk a felvételek alapján, hogy mire készüljünk” – mondta Szűcs Botond, a Gladiators vezetőedzője. – „A Cowbells 2 szisztémája nem sokat változott a tavalyi szezonhoz képest. Sok új ember érkezett hozzájuk, de az is látszik, hogy rendesen foglalkoznak velük. Sok a sérült és a hiányzó nálunk, így új taktikai variációkat és posztcseréket is ki kellett találnunk. Most ezekből párat ki is fogunk próbálni. Egyértelműen, a győzelemért megyünk Budapestre!”

A Budapest Cowbells 2-Gladiators összecsapás április 2-án, 15 órakor kezdődik az Építők Sporttelepen.
Fotók: Kovács Zoltán

 

Makranczi László