A Gladiators 14-6-ra kikapott hazai pályán a Nyíregyháza Tigers-től az U19-es bajnokság 3. fordulójában.

Az elmúlt időszakban fejlődő tendenciát mutattak Szűcs Botond fiai. A Miskolc Steelers ellen a támadósornak voltak látványos momentumai, míg a Budapest Cowbells ellen a védelem brillírozott. A Tigrisek ellen várható volt, hogy mindkét egység nagy meccset játszhat. A találkozó úgy is kezdődött, hogy összeálltak a dolgok: Gladiátorok hamar megszerezték a vezetést Zsurka Kristóf hosszú elkapásával már a vörös zónában találta magát a hazai gárda. Kunkli László ezt követően 15 yardról ismét megtalálta Zsurkát, aki első touchdownját szerezte a csapat színeiben (6-0). A vendégek azonban nagyon keményen állták a sarat ezt követően, ráadásul az összecsapás során folyamatosan fejlődtek és rendre nehéz helyzetbe hozták a hazai védelmet. Ennek ellenére az újabb pontszerzéshez a Gladiators állt közelebb. A második negyedben, közel az end zone-hoz elvesztették a labdát az arany-fekete ifjak és a malacbőr a szabolcsiak birtokába került. A félidei szünetben azonban maradt a hazai 6-0-s előny.

A második félidőre felszívta magát Tigers. A védelmük hibákra késztette a Gladiátorok támadósorát, amivel egyetemben a hazaiak védősora is sokszor a saját térfelén kellett, hogy hárítsa az offenzívákat. A harmadik negyedben egy elkapott TD-vel egalizáltak a szabolcsiak (6-6). A Tigrisek ezután két mezőnygól kísérletet is kihagytak. A negyedik játékrészben viszont fordítottak a vendégek egy futott touchdownnal, ráadásul a kétpontos is sikerült, így nehezebb helyzetbe került a Gladiators (6-14). A végén volt még lehetőség, hogy hosszabbításra mentse a meccset a Szűcs-legénység. Fél perccel a végső sípszó előtt még meg is kaparintották a Gladiátorok a labdát, de nem sikerült újabb pontokat szerezniük. A Nyíregyháza Tigers ezzel 14-6-ra nyert Debrecenben. A vereséggel a Gladiators-nak elszállt az esélye arra, hogy bejusson a rájátszásba.

„Az első félidőben el kellett volna döntenünk a mérkőzést, viszont a támadósorunk teljesítménye nem volt elég stabil” – értékelte a találkozót Kálmán Attila, a csapat defensive koordinátora. – „A második félidőre összekapta magát a Tigers támadó egysége, de emellett a mi védelmünknek is többször nehéz szituációban kellett állnia a sarat. A végére el is fáradtak a srácok. Ezzel elszállt az esélyünk a rájátszásba jutásra,a Wolves ellen viszont már teher nélkül léphetünk pályára, de ott a tisztes helytállás lesz a célunk.”

A Gladiátorok következő ellenfele az U19-es bajnokságban a címvédő Budapest Wolves lesz idegenben, október 15-én. Viszont előbb a 17 éven aluliakra vár a korosztályos bajnokság október 7-én Jászberényben.

Fotó: Csatári Fruzsina