Ezen a hétvégén rendezik az U17-es bajnokságban a második kupanapot, amelyen a címvédő Gladiators is részt vesz Jászberényben.

Az arany-fekete ifjak legutóbb Tatabányán a 4. helyen végeztek. A tornán a támadójátékkal nem volt gond, több dinamikus és látványos offenzívát is vezettek a Gladiátorok, ám a védelem teljesítménye nem volt tökéletes. Azóta viszont az U19-es bajnokságban volt lehetősége fejlődni a Gladiators védősorának, ami a Nyíregyháza Tigers és a Budapest Cowbells ellen is látható volt.A csoportbeosztás szerint jó esélyük van a címvédőknek, hogy Jászberényben az első helyért küzdjenek. A Győr Sharks-ot legutóbb magabiztosan legyőzték és az Újpest Bulldogs is verhető ellenfélnek tűnik. A legnagyobb kihívást a csoportkörben a Tatabánya Mustangs jelentheti, amely legutóbb házigazdaként bejutott a döntőbe, de végül nem tudta megnyerni az aranycsatát.

„Minden lejátszott snap sokat jelent, nagyon sok a kezdőjátékosunk” – mondta Szűcs Botond vezetőedző. – „Nyilván, ha eredményesek tudnánk lenni az egy extra löket lenne, de minden eddigi meccsünk a végtelenségig kiélezett volt, ami különösen jó, hiszen az U19-es korosztály játékosaiból 22 17 éven aluli és talán 2-3 kivétellel még jövőre is az lesz. Az U19-es meccsek során a védelem egyre jobb teljesítményt mutatott, ugyanezek a srácok fognak játszani az U17-es védelemben is. Az első kupanapon tapasztalt határozatlanságnak és zavarodottságnak nyoma sem lesz. Az elvárás továbbra is 4 győzelem, szeretnénk a kupanapon kiemelkedően szerepelni. A tehetségünk megvan hozzá, a csapat szépen összeért, sérültjeink nincsenek.”

Az U19-es kupanapot október 7-én rendezik Jászberényben.

Fotók: Makranczi László

 

A Gladiators csoportmeccsei:
10.00: Újpest Bulldogs
12.00: Győr Sharks
13.30: Tatabánya Mustangs