Több zsáknyi és doboznyi játék gyűlt össze a Gladiators és a Le Petit Ételbár akciójának köszönhetően.

„Jobb adni, mint kapni!” Ez a mondás nem csak az amerikaifocistáknál híres, hanem az év egyik legkülönlegesebb ünnepén, Karácsonykor. A Gladiátorok is ezt tették: adtak, hogy a gyerekeknek is szép legyen az ünnep.

Két héttel ezelőtt indult el a hajdúsági együttes és a Le Petit Ételbár adománygyűjtő akciója, amely annyira sikeres volt, hogy a cívisvárosi tojásfocisták a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának kis betegeit is meg tudták lepni, valamint a Kemény Zsigmond utcai Óvodába is vittek játékokat, ahol egyébként két autistacsoport is van. Minden gyermek arcára mosolyt tudtak varázsolni a Gladiátorok. Ez volt az egyik legnagyobb ajándék, amit kaphattak az amerikaifocisták.

Ráadásul a Kemény Zsigmond utcai Óvoda apróságai egy karácsonyi dalt is énekeltek a csapat játékosainak és segítőinek! Ide a gyerekek fejlődését elősegítő eszközöket, könyveket és játékokat is tudtak vinni a hajdúsági tojásfocisták.

„Nekünk a gyermekek a jövő zálogát jelentik” – emelte ki Gyarmati Ottó, a Gladiators játékosa. – „Aktívan foglalkozunk a fiatalokkal, amit az idei U17-es bajnoki cím és Kunkli László MVP-díjja is bizonyít. De szeretnénk a beteg vagy hátrányos helyzetű gyerekeken is segíteni, például ilyen adománygyűjtésekkel, hogy szebbé tehessük nekik az ünnepeket. Ez főként azoknak az embereknek az érdeme, akik segítették az akciót. Nagyon sikeresen indult a gyűjtés, így gondoltuk, hogy két helyre visszük el a játékokat. Örülünk, hogy sok gyereknek széppé tudtuk varázsolni a Karácsonyt!”

A Gladiators játékosainak január 7-én, vasárnap indul a felkészülés a tavaszi szezonra. Ezen a napon egy tagtoborzót is tart a csapat a DEAC műfüves pályáján 16 órától.

Fotók: Fülep Csaba és Makranczi László