A Debrecen Gladiators tagtoborzót tartott január 7-én a DEAC Sporttelepen.

Amerikaifociban mindig jól jön a vérfrissítés, és ha új arcok jelennek meg. Ezt nem csak igazolások, hanem toborzás révén is elérheti egy csapat hazánkban. Így tettek a Gladiátorok is, akik nem kis sikerrel szervezték meg try-outjukat Debrecenben, a DEAC Sporttelepen. Közel negyvenen akarták kipróbálni magukat ebben a sportágban. A résztvevőket sok amerikaifoci-specifikus edzésgyakorlatok várták, köztük 40 yardos sprint, fekvenyomás, elkapó gyakorlatok és egyéb mozgáskoordinációs feladatok.

A résztvevők között több általános- és középiskolás is volt, akik mind jó eredménnyel és mosollyal az arcukon zárták az eseményt. Hölgy és külföldi próbázóból sem volt hiány. De természetesen a try-outon nem az eredmény volt a lényeg, hanem a jó hangulat, és hogy az eseményre érkezők megismerkedjenek az amerikaifutballal, valamint milyen Gladiátornak lenni.

A toborzó végén a résztvevők a felszereléseket is felpróbálhattak, illetve szerelési gyakorlatokat is végezhettek a csapat újonnan beszerzett tackle-gyűrűjén. Aki esetleg nem tudott elmenni a try-outra, ne keseredjen el, hiszen a Gladiators minden héten pénteken 20.45 és 22 óra között, valamint vasárnap 16 és 18 óra (ez az időpont változhat) között edzést tart a DEAC Sporttelepen, amelyre várják a csatlakozni vágyókat.

Fotók: Szalkai László