A Gladiators offenséből és defenséből is 2-2 embert kértünk fel arra, hogy beszéljen az NFL nagydöntőjéről és az esélyekről.

52. alkalommal rendezik meg az NFL nagydöntőjét a Super Bowlt, magyar idő szerint vasárnap éjfélkor Minnepolisban, ahol a New England Patriots a Philadelphia Eagles-zel csap össze. Igen kiélezett párharc elé nézünk a két csapat között, amit a Gladiators játékosai is kiemeltek. De lássuk, hogyan is látják az esélyeket.

Fotók: Ábrán Szabolcs, Bódi Sándor, Kovács Zoltán, Makranczi László

 

Kunkli László (irányító)

Szerintem a Pats esélyesebb, hiszen van egy Tom Brady és egy Bill Belichik a csapatban, illetve a rutin is az ő malmukra hajthatja a vizet. Azonban persze nem csak ezen múlik. Nagy rá az esély, hogy jön a papírforma és a New England lesz a bajnok, de nézzük a másik oldalt: az Eagles-nek brutálisan erős offensefala van, valamint jók a futói és elkapói. Emellett a defense kőkemeny. Nick Foles is jól vette át a csapatot Wentz sérülése után. Nem vállal be plusz dolgokat, csak azt csinálja, amit éppen kell. Nagyon jó ’átlagos’ irányító és pont ezért veszélyes is, de ha megnyerik a Super Bowlt, akkor biztos, hogy elhagyja az Eagles-t, mert lépni akar majd egy szintet. Eagles-győzelem esetén egyébként akár az MVP-címre is esélyes. Mellette még Jay Ajayi esélyes a címre. De szerintem nem ők, hanem védő kapja majd tőlük a legértékesebb játékosnak járó díjat. A Lombardi trófeát úgy gondolom, a jobb támadósor viszi haza, de majd az edzők párharcára is érdemes lesz figyelni. Ha viszont a Patriots nyer, akkor vagy Tom Brady vagy Brandin Cooks lesz az MVP.

 

Sőrés Gergő (cornerback)

Az idei év legnagyobb meglepetése! Olyan csapatok jutottak be a playoffba, akiket egyáltalán nem vártak a szakértők. Például a Jacksonville. A Jaguars-t idén először a láttuk tévében, ahogy playoff meccset játszik, ugyanis az előző évek mutatói alapján nem kapott főműsoridőt. Az év másik meglepetése a Philadelphia Eagles. Aki fogadott az év elején a csapatra, hogy bejut Super Bowlba, 50-szeres pénzt kaphat most. Miután a Sasok elvesztették MVP szintű irányítójukat, underdogként kezelték őket a továbbiakban. Erre nem, hogy megzuhantak, hanem olyan egységet mutattak, mint még soha. A Super Bowlban pedig az a Patriots az ellenfél, akik már több éve dominálják az egész ligát. Nem lesz egy egyszerű este egyik félnek sem. A Patrióták bárhonnan képesek felállni, lásd a tavalyi döntőt. Az Eagles pedig olyan csapatszellemmel küzd, amit rég láttunk. Szerintem vasárnap este a Sas leszáll és megtépázza a Patriótákat. Kemény és sok pontos mérkőzést várok. A Philly védelem dominálni fog és Fletcher Cox lesz az MVP. New England-Philadelphia 28-35.

 

Molnár Gábor (irányító)

Nagyon sokan már a főcsoport döntők után kikiáltották a Patriots-ot bajnoknak. Ugyanakkor véleményem szerint ez a mérkőzés egy utolsó pillanatokig kiélezett harc lesz. Kiemelném azok számára, akik el sem játszanak az Eagles győzelem gondolatával, hogy az Eagles a jobb csapat. Lehet találóbb lenne a tehetségesebb csapat kifejezés, ami alatt azt értem, hogy posztonként melyik csapat tudja a jobb játékosokat felvonultatni és melyik csapat az, amelyiknek elég hosszú a kispadja. A Patriots offense az egész ligában messze a legjobb támadójátékot produkálta az év folyamán, no nem a yardokat tekintve, hanem játékhívásban, sokrétűségben és megbízhatóságban. Az előző mérkőzésükön a ligaelit Jaguars defense line igen megkeserítette a dolgukat. Itt nincs jó hírem a Patriots szurkolók számára, az Eagles védelmi fala megközelíti, ha nem jobbak a Jacksonville védőfalánál. Fletcher Cox a liga legjobb defensive tackle játékosa és ebben kizárólag Aaron Donald közelíti meg. A Patriots szerette volna, ha a döntőben a Vikings ellen játszhatnak, mivel az ő védelmük, cseresora rendkívül karcsú, és ezáltal pörgős támadássorozatokkal hamar kifáraszthatták volna a nagyfiúkat. Nem ez a helyzet a philadelphiaiaknál: a cseresoruk a legtöbb csapatnál kezdő lenne. Ráadásul az Eagles védelme és playhívása elég agresszív ahhoz, hogy ne engedjék Bradyéket 15 játékos támadás sorozatokat vezetni.  Ami a Patriots offense malmára fogja hajtani a vizet, az a Sasok linebacker sora. A slot receiverek védelmével komoly gondjaik adódhatnak tekintve, hogy a Pats mennyire szereti a pálya közepét támadni. További gondot fog okozni Brady utóbbi egy-két évben mutatott agresszív down-field passzjátéka. Az utolsó kulcsfaktor Gronkowski semlegesítése lesz, amit jó eséllyel az esetek többségében Malcolm Jenkinsre fognak bízni. A másik oldalakat tekintve az Eagles offense fala ligaelit egy optimistán középszerű Patriots defense fal ellen. Fontos azt is észrevenni, hogy ez a védelem messze a leggyengébb a Super Bowl győztes Patriots csapatokat tekintve. Ugyanakkor senki se hagyja félrevezetni magát a statisztikák alapján, a Patriots defense nem rossz. Sok gondot okozhat számukra az Eagles 3 tight endes felállásai. Azt várom, hogy a Patriots hagyni fogja, hogy Foles nyerhesse meg a mérkőzést és rámennek a rendkívül veszélyes futójáték semlegesítésére. Ne legyenek illúzióink, Foles képes megnyerni a meccset az Eagles-nek, Blake Bortlesnek is majdnem sikerült és Foles egy klasszisokkal jobb irányító és jó eséllyel siettetve sem lesz a passzok során. A jóslatom pedig az, hogy rendkívül feszülten fog indulni a találkozó, és nem lesz sok pont. Jó esélyt látok arra, hogy egy defense játékos legyen az MVP, így ha az Eagles meglepetést tud okozni, én Fletcher Coxra tenném voksom, mint a mérkőzés MVP-je.

 

Várady Péter (safety)

Mivel az általam kedvelt csapat már kiesett a bajnokságból, ezért én nem várom akkora lelkesedéssel a Super Bowlt. Viszont két olyan együttes lép pályára, akik nem fognak csalódást okozni a szurkolóknak. Ennek egyik oka az a Philadelphia Eagles, aki a rájátszás alatt végig underdognak számított mégis rendre rácáfoltak erre. Ebben fontos szerepe volt a csapat vezetőedzőjének Doug Pedersonnak, aki a kulcsjátékosai lesérülésének ellenére végig állta a sarat, rendre nehéz helyzetbe hozva az ellenfelek védősorát! Nagyszerűen variálta a csapat támadó játékát, amihez jó partner volt Nick Foles, akit ha meg tudnak védeni, fantasztikusan tud játszani. Ezt párosítva a Philly betonerős védelmével, melyből nehéz lenne bárkit is kiemelni, és a magabiztos speciális egységgel, a Patriotsnak biztos nem lesz könnyű dolga. A Matt Patricia által vezetett Pats védelemnek a lehető leggyorsabban véget kell vetni a Sasok lehengerlő támadójátékainak, hogy Tom Brady ismét varázsolhasson. A bostoniakról tudjuk, hogy az utolsó másodpercig küzdenek és képesek pontokat feltenni a táblára. Ebben a veterán irányítónak nagy segítségére lesznek a mindig veszélyes elkapói és talán Gronk is, aki a héten edzésbe állt. Úgy gondolom, hogy a yardokért folyó küzdelem mindkét csapatnál a két hashmark között várható. Erről a Philly két futója Blount és Ajayi, valamint a Pats-nél kedvelt slant útvonalak gondoskodnak majd. Mindent összevetve, én egy Patriots győzelemre adnám a voksom és egy Brady MVP-címre. A könyörtelen football gépezet, Belichick edzővel az élen, abszolút sikerorientált. Talán csak egy rendkívül motivált és árnyékából kilépni akaró csapat győzheti le őket. Egy pont olyan, mint az Eagles.