Tagtoborzót tart a Gladiators amerikaifutball-csapata június 17-én vasárnap, a DEAC Sporttelepen.

Egyre sikeresebbnek bizonyul a Gladiátorok filozófiája, miszerint az utánpótlás a kulcsa annak, hogy felépítsék a jövő aranygenerációját a csapatnál. Idén a felnőtteknél több olyan fiatal is pályára lépett, akik ősszel még az U17-es bajnokságban szereztek bajnoki címet. Többek között ezeknek az ifjoncoknak is köszönhető, hogy a Divízió I-ben a Gladiators eséllyel pályázik az aranyérem megszerzésére. Elég csak Boruzs Kevint kiemelni, aki 10 touchdownnal a legeredményesebb a felnőtt mezőnyben, vagy Gál Kristófot, aki a védelemben már most a nála idősebbekkel is felveszi a versenyt.

A Gladiátorok természetesen bővítenék keretüket, hogy ezt a sikerszériát fenntartsák. A június 17-i toborzón az újonnan érkezők, egy tesztsorozaton vesznek majd részt, amelyen a fizikai állapotukat és a mozgáskoordinációjukat mérik fel a csapat edzői és játékosai. És nem számít, hogy ki milyen testi adottsággal rendelkezik, hiszen az amerikaifutball szépsége, hogy mindenki számára van megfelelő poszt. Az eseményen az érdeklődők kérdezhetnek a játékosoktól és az edzőktől a sportággal és a csapattal kapcsolatban. Minden résztvevő az időjárásnak megfelelő öltözetben jelenjen meg, a stoplis cipő pedig ajánlott. A try-outon kortól, nemtől, testalkattól függetlenül részt vehet bárki. A csapat várja U17-es, U19-es és felnőtt csapatába is a jelentkezőket.

A toborzó tehát június 17-én, vasárnap lesz 16 órától a DEAC Sporttelep műfüves pályáin (Debrecen, Dóczy József utca 9.).

Fotók: Kovács Zoltán