A Gladiators amerikaifutball együttes a Szombathely Crushers vendége lesz július 7-én a Powerade Divízió I. elődöntőjében.

 

Itt már nincs helye hibának! A tét a Pannon Bowlba jutás. Ehhez a cívisvárosiaknak az ország túlsó felébe kell utazniuk a Zúzók otthonába. Mint ismert, a Gladiátorok legutóbbi, Szekszárd Bad Bones elleni összecsapása nem sikerült túl jól, ami miatt a negyedik helyre csúsztak vissza az alapszakaszi tabellán. Igaz, akkor a védelemben több játékos nem állhatott Szűcs Botond vezetőedző rendelkezésére. Most azonban kulcsfontosságú csapattagok térnek vissza, mint Várady Péter, aki már a Crushers elleni hazai alapszakasz meccsen sérülés miatt nem léphetett pályára. Azon a találkozón egyébként kikapott a Gladiators 20-16-ra. Az arany-fekete gárda volt az egyetlen, amely meg tudta szorongatni a bajnoki címre törő Zúzókat. Viszont a cívisvárosiaké a legeredményesebb játékos az alapszakaszban. Boruzs Kevin 11 touchdownt szerzett eddig a szezonban és minden találkozón eredményes volt. Ám ott van még a válogatott futó, Roják Richárd is, aki biztosan TD-kre éhesen és döntőbe jutási szándékkal lép majd pályára szombaton.

A Szombathely Crushers veretlenül, az első helyen zárta az alapszakaszt. A szezonnak még úgy indult neki a gárda, hogy szeretnének minél jobban szerepelni. Ám ez most már megváltozott, hiszen egyértelműen a bajnoki cím lebeg most már a játékosok előtt. Az élet ugyanis kompenzálná őket, hiszen egy éve a Divízió II. döntőjében, az utolsó negyedig vezettek, majd kicsúszott a kezükből a bajnoki trófea. A Zúzók egyébként nevükhöz méltón is fizikálisak a labda mindkét oldalán. A védelmük a legerősebb a bajnokságban. És ugyan a támadósoruk nem termelte mindig nagy mennyiségben a pontokat, de ez az egység is nehezen megállítható és kulcspillanatokban képes touchdownokat szerezni.

„A rájátszás minden csapat számára egy meccsről szól” – emelte ki Szűcs Botond. – „Itt hatványozottan igaz, hogy egy playben kell élni, és ha az elment, akkor el kell felejteni. Minden egyes alkalommal a maximumot kell nyújtani. Én a Crushers-től ugyanarra számítok, mint eddig: kőkemény amerikaifocit játszanak, nagyon stabil védelemmel és támadófallal. Az utazás szerintem nem lesz tényező, vége van az iskolának, a játékosaink 80 százaléka egyetemista vagy gimnazista, és még amiatt sem kell aggódnunk, hogy másnap munka van.”

 

A Szombathely Crushers-Gladiators mérkőzés július 7-én, szombaton 15 órakor kezdődik az SzSE-pályán.

Fotók: Makranczi László