Nem úgy indult a szezon csapatunk számára, ahogy elterveztük. A saját territóriumokon játszó Jászberényi Rozsomákok nem lettek kezes bárányok, és habár nem faltak fel bennünket egészben, azonban csúnyán belénk martak.
Ez a meccs nem „papírforma” volt. Mert bár a Gladiátoroknak dicsőséges a múltja, de ez a gárda már az, amely kivívta a korábbi sikereket, és a Rozsomákok se egy előzőleg a harmadosztályban játszó csapat benyomását keltették a látottak alapján. Míg mi hektikusan játszottunk, addig a Wolveriness egyenletes teljesítménnyel győzni tudott.
A félidőt tizenkét pont hátránnyal fejeztük be. Firstdownokon kívül nem sok említésre méltó történt részünkről. A második rész a hazai csapat kickoffjával indult, amit Roják Richárd kiváló visszahordása követte. (Karim Trabelsi vezetőedző a mérkőzést megelőző héten plusz egy edzést csak a special teamnek szentelt – meg is lett az eredménye.) Ricsinek egészen az endzone-ig sikerült eljutnia. Kiváló futása visszahozta csapatunkat a játékba. Lélektanilag sokat dobott a return td., s Horváth Sándor („Szőke kapitány”) extra pontja is gyarapított minket. Így 12–7-re módosult az eredmény. Sajnos még a harmadik negyedben jött a Rozsomákok válasza, 18–7-re módisítva az eredményt. Az utolsó negyedben Récsei Dávid (#83) sikeres elkapása és td.-ja révén újra elérhető közelségbe került a győzelem (18–13). Viszont nem örülhettünk sokáig a szoros eredménynek, mivel egy hosszúpasszt követően újabb td. csinált a Jászberény, ezzel beállítva a 24–13-as végeredményt.
Minden negatívum ellenére se kell elkeseredni, hiszen az egykori ezüstérmes csapatból már csak néhány arcot lehet látni. Az összeállításában főleg juniorból felhozott játékos és még rookie-nak számító focista adja a kezdő keretet. Az átlagéletkor drasztikusan csökkent az elmúlt évben. Magyarázat lehet a vereségre még az is, hogy pár alapember az ígéretektől eltérően mégsem tudja vállalni a játékot ebben az idényben. Nélkülük kell felkészülni a következő „állati” mérkőzésre. Május 1-én a Nyíregyházi Tigrisekkel találkozunk (ahol fellelhető néhány, egykor meghatározó debreceni is).
Szöveg és fotó: Bódi Sándor