A két csapat inkább a vizes labdával és a talajjal küzdött Mikepércsen, mint egymással. Végül a Soldiers nyert hátrányból felállva, de nem esett túl sok pont.
Maradt a hagyomány, miszerint a Gladiators-Soldiers párharc nem hoz túl sok pontot, tavaly két mérkőzésen értek el összesen negyvenet, idén egy találkozó után 24 ponttal zártak, visszavágásra nem lesz lehetőség. Ugyanakkor kettejük örökmérlegét még mindig a Debrecen vezeti, jelenleg 5-3-ra áll a nagy párharc.
A folyamatos esőzés rányomta a bélyegét a játékra, passzokkal alig próbálkoztak a csapatok, a futójátékot pedig a csúszós talaj nehezítette – alig volt drive, ami nem punttal ért véget, a játék szinte a mérkőzés egészében a két 25-ös vonal között zajlott.
Ugyanakkor nagyszerű felütéssel indult a találkozó – Szűcs Szabolcs (#36) visszahordásával azonnal touchdownnal nyitott a Soldiers, hamar 6 pontos előnyhöz jutva.
Nem sokkal később azonban nagy lehetőség adódott a Gladiators előtt is, amikor 20 yardig vittek vissza egy fumble-t, de végül nem sikerült begyötörniük a labdát – 24 yardos mezőnygóllal szépítettek Horváth Sándor (#1) révén.
A folytatásban a Soldiers elsősorban Deli Roland futásaira épített, de a negyedik negyedben, amikor Forgács Gergelyt (#8) Magócsi Ádám (#9) váltotta, néhány szép passzt is sikerült megvillantaniuk.
A Gladiators ugyancsak futójátékkal próbált haladni, ám a vezetést mégis egy passzolt TD-vel szerezték meg a második negyedben – Illés Roland (#84) kapta el a labdát két védő között, majd váltott vissza középre, megszerezve a touchdownt csapatának. Az extra is jó volt Horváthtól, így 10-6-ra fordítottak a hazaiak.
A félidő után maradt az állóháború, melyből a harmadik negyed végén a Soldiers hozott ki egy szép támadást. Tóth-Urbán Dániel (#82) elkapása után Magócsi Ádám futotta a vezetést jelentő touchdownt, de az extrával hadilábon álló Kálmán Attila (#37) másodszor is hibázott.
A negyedik negyedben a Gladiators is irányítót cserélt, Szalóki Péter (#12) és Hutóczky Ádám (#3) is lehetőséghez jutott. Utóbbi passzát Dudás Roland (#31) ugyan lehúzta, de közben már holding volt, ráadásul az end zone-ban, így a vendégek safetyhez jutottak, amivel 14-10 lett a javukra.
A rúgás után már csak le kellett térdelniük kétszer a szolnokiaknak, hogy begyűjtsék az idei második győzelmüket, mellyel jelenleg a tabella harmadik helyén állnak. A Gladiators három vereséggel jelenleg a tizenkettedik, utolsó helyen áll.
Debrecen Gladiators – Szolnok Soldiers 10-14
Forrás: MAFL – Koroknai Gergely