A Bocskai Lövésznapon csapatunk lehetőséget kapott, hogy népszerűsítse az amerikai futballt. A mostoha időjárás ellenére, mégis több százan látogattak ki a rendezvényre. A kilátogatók nem csak a fegyveres erők és a tűzoltóság munkájába kaphattak betekintést, hanem az amerikai futball és a csapat iránt érdeklődők is csillapíthatták kíváncsiságukat.

Esőűző lövésznap Debrecenben

Gumicsizmában és esőkabátban is több százan vettek részt a szombat délelőtti Lövésznapi Juniálison. Fegyverzeti és haditechnikai bemutató,DSC_0021 tűzoltó és rendőrkutyás bemutató, ezen kívül air soft, íjkészítés, tájfutó verseny is volt június 26-án a Tócóskert téren.

A Kossuth téren, majd a Kazinczy iskola mögötti téren reggel zenés ébresztővel köszöntötte a lakókat a Debreceni és Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar. Dr. Böröndi Gábor dandártábornok és Pajna Zoltán Debrecen város alpolgármestere köszöntötte a vendégeket, majd a dandár parancsnoka emléktárgyat adott át Bartha János Richárd századosnak és Máté Csaba tőtörzsőrmesternek kiemelkedő munkájuk elismeréseként.

Az 5. Bocskai István Lövészdandár Szent László napi programsorozatának ugyan nem kegyelmeztek az égiek, mégis voltak, akik elszántak és kitartóak voltak, s nem mondtak le a nem mindennapi élményekről. Rengetegen állták körül a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kutyás bemutatóját: láthatták, amint a jól kiképzett német juhászok elkapják a biciklitolvajt, vagy éppen a fegyveres rablót, de azt is egészen közelről nézhették végig, hogyan találja meg a kutya az autóban elrejtett drogot. Végül füstbombás tüntetők támadását szorították vissza a kutyás rendőrök.

TOMPETI és Barátai interaktív koncerttel szórakoztatta a gyerekeket, majd a szomorú időjárást elfeledtetve a Show Time Band perdítette táncra az ázó tömeget.

A programok nem csak a színpadnál zajlottak: a toborzók egész délelőtt várták a katonai hivatás iránt érdeklődő fiatalokat, a hagyományőrzők fegyverzetét pedig bárki kipróbálhatta. A sátrakban megismerkedhettek a Humánszolgáltató Iroda és a Honvéd Szakszervezet tevékenységével, és tájékoztatást kaptak az érdeklődők a Honvéd Egészség- és Nyugdíjpénztár szolgáltatásaival is. Korabeli lövész egyenruhákat, fegyvereket lehetett megcsodálni, voltak makettezők, és az íjászok jurtájában is szétnézhettek a vendégek. Bárki felmászhatott a tűzoltóautóra, bemászhatott a katonai járművekbe és kezébe vehette a lövészek különböző fegyvereit.

Forrás: www.bocskaidandar.hu

Vélemény, hozzászólás?