Kétéves sikertelen sorozatot sikerült megtörnünk a hétvégén Székesfehérváron. A tikkasztó nyári napon megrendezésre kerülő utolsó előtti bajnoki mérkőzésünkön, problémák sokaságával kellett megküzdenünk, hogy egyáltalán pályára léphessünk. Ezen felül az időjárás sem könnyítette meg a helyzetünket, ráadásul sok játékosunkat is nélkülöznünk kellett.

A pénzfeldobást a hazaiak nyerték, így ők indíthatták az első offenzívájukat, amit sikerült kivédekeznünk. Az első negyedben kiegyensúlyozott játék volt a jellemző, mind két csapat védelmének sikerült megállítania az ellenfél támadásait. A linebackereink folyamatos blitzei rendre sikeresnek bizonyultak. A nyomást nem bírták a ”koronások" és végül a kezdő irányítójukat is elvesztették. A mérkőzés folyamán a támadósorunk is kezdett magára találni. A folyamatos first downok eredménye után Bíró István futásának köszönhetően megszereztük a vezetést a második negyedben. A jutalomrúgás helyett a kétpontos kísérletet választottuk, amit Karacs Tamás értékesített, így beállítva a 0 – 8-as félidei eredményt. De itt még nem ért véget a mérkőzés, szorongatott helyzetből puntolni  kényszerült az Enthroners. A viszonylag rövidre sikerült a rúgást Szabó Zsolt remek helyzet felismerési képességének köszönhetően az end zoneba sikerült bevinnie, de a  játékvezetők érvénytelennek ítéltek egy vétlen sípszónak köszönhetően. A félidő előtt ez a  touchdown lélektanilag igen fontos lett volna a csapatunk számára, ezért kissé elégedetlenül  búcsúztunk az első félidőtől.

A második félidőben enyhült a szikrázó napsütés. Ennek és a szünetnek köszönhetően  energikusabban folytatódott a találkozó. A Fehérvár módosított a játékán, a passzok helyett  inkább a futásokra fektették a hangsúlyt, de egyenlőre nem sikerült pontokra váltani  támadásaikat. Támadóink nem remekeltek valami jól, Vadász Zoltán és elkapói nem voltak összhangban, a fehérvári védelem rendre megakadályozta a kísérleteinket. Aztán az utolsó negyedben végső elkeseredett harc kezdődött minden egyes méterért. A támadóink sikertelensége miatt egyre fokozódott a védelmünkön a nyomás. A hazai szurkolók is megérezték, hogy most talán pontokat szerezhetnek. Egy szélső futással a red zoneba kerültek, és kevesebb mint 1 yardról begyötörték a ladbát az end zoneba. A sikeres támadást követően a hazaiak két pontos kísérletét Illés Rolandnak sikerült a levegőben elkapnia. A hátralévő időben végig birtokoltuk a labdát és esélyt nem hagytunk az eredmény módosítására, így megszereztük idei szezonunk első győzelmét.
 

Fotó: Márkus Péter

 

Vélemény, hozzászólás?