alt

altAmerikai Futball –  A MAFL Divízió II. második fordulójában a Debrecen Gladiators vendége a Budapest Cowboys II együttese volt a Gázvezeték utcán. Mindkét csapat megnyerte mérkőzését a nyitófordulóban, így nehéz párharcra számíthattak a felek.

 Annak ellenére, hogy végül a fővárosiak nagyarányú, 19–0-s győzelmet arattak, az első két negyed után bármely két csapat megnyerhette volna a mérkőzést. A védelmek jól felkészültek az ellenfél támadósorára, de a sáros talaj is megnehezítette az előrehaladást. Így 0-0-s részeredménnyel vonulhattak le a pályáról a játékosok az első félidő után.

Azonban a 3. negyed elején a Cowboys touchdownt szerzett. A Gladiators próbált egyenlíteni, de újra a fővárosiakhoz került a labda, akik 12–0-ra elhúztak. A 4. negyedben egy sikeres hosszú passz után a Cowboys II beállította 19-0-s végeredményt.

 

Az edző elégedett volt

 

A vereség ellenére Karim Trabelsi elégedett volt csapatával. – Büszke vagyok a csapatomra! A védősor ma nagyon jól felkészült és az első félidőben mi is esélyesek voltunk a győzelemre. Sajnos a végén a védelmünk fellazult és nehezebben tudtuk blokkolni a hosszú passzokat – fogalmazott a mester.

A Gladiátorok legközelebb április 27-én fogadják a Budapest Wolves II-t.

 

Forrás: HAON – HBN-ML

 

Vélemény, hozzászólás?