Nem teljesen ismeretlen számunkra az Újbuda Rebels csapata. 2010-ben már találkoztunk a Lázadókkal és akkor számunkra fájdalmas 2-51 arányú vereséggel végződott a találkozó a szomszédos mikepércsi futballpályán. Idén a Rebels utánpótlás csapatával játszunk idegenben 2013. május 4-én.
Az endzonemagazin.hu cikksorozatában Lesi Tamás az Újbuda edzője és focistája nyilatkozik a Rebels 2. csapatáról.

 Viperák voltak Lázadók lettek. Az egykori North Pest Vipers vezetése és a csapat között komoly ellentétek húzódtak, így nem maradt más, mint a szétválás. A játékosok otthagyták a Viperákat, és demokratikus felépítésben gondolkodva, létrehozták a Rebels-t. A zöldmezeseket a Budai XI. SE fogadta be, és 2009-ben már jöhettek a nagy megmérettetések a Magyar Amerikai Futball Ligában (MAFL).

– Az akkori budapesti csapatok sokszor keresték meg játékosainkat – beszélt a kezdetekről Lesi Tamás, az Újbuda edzője és focistája. – Ezek a srácok mindezek ellenére inkább választották a nehéz utat, az anyagi bizonytalanságot, és a liga aljáról való indulást. A célunk csak annyi volt, hogy játszhassuk tovább ezt a sportot, abban a csapatban, amit felépítettünk és megszerettünk. Persze, mint minden sportembernek, egyből a bajnoki cím volt a kitűzött célunk.
Tavaly a Rebels II eljutott a divízió II. döntőjéig, ahol végül vereséget szenvedett a zöldmezes alakulat, illetve az elsőszámú csapat a HFL-ben is képviseltette magát, ám az alapszakaszban a harmadik helyen végeztek, így nem sikerült bejutni a fináléba. Viszont a harmadosztályban elért eredményük mellett nem mehetünk el szó nélkül, hiszen veretlenül zárták az alapszakaszt, és az elődöntőben is sikerült legyőzniük a Nyíregyháza Tigers II-t (ma Miskolc Renegades). A 2013-as bajnokságra is nagy erőkkel készülnek a Lázadók, hiszen akár idén végső győztesek lehetnek.
– Inkább vagyunk egy nagy csapat, mint három külön réteg– mondta a tréner. – Jelenleg az edzéseken, együttesen részt vesznek az első-, és a második-, valamint a junior keret játékosai is, így nagyon jó összhang van köztünk. Ránk a kölcsönös tisztelet, és a baráti légkör jellemző. Nagy erősségünk a tanulni akarás, és a kreativitás. Inkább hiszünk a csapat egészében, mint egyes emberek tudásában, pénzében, vagy szakértelmében. Inkább alakítjuk a stratégiánkat a játékosok tudásához, mint sem egy stratégiát erőltessünk rájuk, vagy ahhoz keressünk focistákat. Együtt éljük a mérkőzéseket, segítjük egymást, és elfogadjuk egymás döntését, vagy ha valamelyik csapatrész bizonytalan, akkor igyekszünk segíteni rajta. Tanulni tudunk, és akarunk minden hibánkból, és nem képzeljük magunkat magasabb rangra, mint ahol vagyunk.

A Rebels évek óta Magyarország legkiemelkedőbb amerikai futball gárdái közé tartozik, edzői stábjuk és játékosállományuk miatt, ám a tavalyi szezonban több sérülés is megnehezítette az egyesület munkáját. Viszont az eddigi meggyőző szereplés a játékosoknak köszönhető, akik egyben az alakulat edzői is.
– Nagyon sok kiemelkedő képességű játékos van a csapatunkban, de talán pont ezért nem emelném ki őket – elemezte az Újbudát Lesi Tamás. – Egy running back attól kiváló, hogy jó blokkokat kap, egy linebacker-t a védőfal játékosai emelnek a magasba és még sorolhatnám. A focistákat a pályán mutatott játék emeli majd ki. Idén viszont a sérültjeink visszatérése lesz az egyik kérdés, és hogy hogyan tudják majd felvenni a ritmust. Ám a legnagyobb gyengeségünknek a sok játékos-edzőt tartom, és az ebből kialakuló szervezetlenséget. Nagyon nehezen pörögtünk fel tavaly is a második félidőkre. Ezt idén nem engedhetjük meg magunknak. Egy-két alap játékosunk is kiválik tőlünk, hiszen van, aki külföldön fog focizni, van, akit pedig a munka más országba szólított.

A Rebels idén már több sorozatban is részt vesz, hiszen a divízió II. mellett elindul az EFAF CEI Interleague-ben, a HFL-ben, valamint junior szinten is szeretnék megmérettetni magukat. Egy éve a második csapat a harmadosztályban már megmérkőzött a Gringos-szal és a Crushers-szel, ám most nehezebb feladatuk lesz a Lázadóknak, hiszen a versenynaptárukban szerepel még a Gladiators, a Hurricanes II, valamint a két újonc, a Sparks és a Bad Bones. Ám a Közép-Európai Liga sem lesz könnyű, hiszen ott a Hurrikánok elsőszámú alakulata mellett, a tavalyi döntős Bratislava Monarchs, és az újonc Topolcany Kings is megmérkőzik majd a trófeáért.
– Nem tudom, mit várhatok a második csapattól – latolgatta az esélyeket Lesi Tamás. – A tavalyhoz képest sokkal több újonc lesz a keretben, és az ő játékuk fogja meghatározni a szereplésünket. Sok nagyon tehetséges srác lesz, akik ha a tapasztalatlanságuk nem gátolja, a tavalyinál még jobb teljesítményt nyújthatnak. Az előző szezonban nagyon kemény és szoros meccset játszottunk a szombathelyi gárdával, és a Szekszárd is kemény dió lesz a dinamikus passzjátékuk miatt, míg a Hurricanes II is fekete ló lehet, de ha az első csapata képességeiből indulok ki, akkor velük is meggyűlhet a bajunk. A CEI annyira nem lényeges, mert az idei elsődleges célunk szintén a magyar bajnoki cím megszerzése, míg a junioroknál egy jó bemutatkozást szeretnénk. A divízió II-ben csak a játékosok felhozása, és persze ha megy, akkor egy érem begyűjtése a cél.
 

Tovább a teljes cikkre  >>>

Vélemény, hozzászólás?