Rekkenő hőség várta a csapatokat a fővárosi Láng-Vasas Sporttelepen az elmúlt hét végén. A hajdúságiak vereséggel kezdték a szezont, így mindenképp a győzelem volt a cél a tavalyi idényt nyeretlenül záró Farkasok második számú gárdája ellen.
A Gladiátoroké volt először a visszahordás joga, ám kísértette őket a múlt heti, Szekszárd elleni meccs, hiszen már az elején elveszítették a labdát. Molnár Gábor, az arany-feketék irányítójának passzát az ellenfél egyik védője lopta le a levegőből és futott egészen a pontszerző területig. Ám ezúttal nem kellett sokat várni az egyenlítésre, hiszen a Gladiators támadásánál Roják Richárd, a csapat futója kapta meg a játékszert félpályánál és meg sem állt a végzónáig.
Az extrát Spiró Attila értékesítette. A Wolves II. nem tudott újabb pontot szerezni, így a cívisvárosiak jöhettek újra. A saját térfelükön negyedik kísérletnél Rojáknak kellett volna elrúgnia a labdát, de rosszul kapta meg a malacbőrt, ám a 15 yardos vonaltól az ellenfél húszyardosán belülre tudott futni. Innen pedig egy szép támadássorozat után Molnár Gábor bújt át a védőfalon és fordította meg az állást. Az extra sikertelen volt. A második negyed sajnos nem sikerült túl jól a vendégek számára, hiszen a Farkasok 22 ponttal elhúztak, így már 13-29-re vezettek.
A második félidőben a Debrecen játéka tovább fejlődött, főleg Roják szenzációs futásainak köszönhetően, a harmadik negyedben egyik csapat sem szerzett pontot. Az utolsó játékrész elején sikerült a vendégeknek tovább faragni a hátrányukon, mégpedig Szabó Zsolt elkapása révén. Ám a Farkasoknak sikerült válaszolniuk a pontszerzésre. Viszont Roják Richárd ismét megcsillogtatta tudását és egy újabb ötvenyardos futás után szerzett touchdown-t. Az utolsó szó a vendéglátóké volt és ezzel kialakították a 43-27-es végeredményt.
Gyenge kezdés
A Gladiátorok vezetőedzője, Karim Trabelsi ismét elégedetlen volt csapata első játékrészbeli teljesítményével, illetve kiemelte Roják Richárd produktumát. – Az első félidő gyengére sikerült, hiányozott a fegyelem és sokan nem figyeltek, hogy hogyan kellene helyezkedni. A második játékrészben már érezni lehetett a javulást, de hiányzott pár játékosunk, és látszott, hogy néhányan nem járnak edzésre sem. Viszont minden meccsen észrevehető, hogy Ricsire számíthatunk. A következő találkozón a legjobb csapatunkkal kell pályára lépnünk a győzelem érdekében. Javulni fog ez a csapat amennyiben járnak edzésre a srácok.
A Debrecen Gladiators legközelebb május 4-én, az Újbuda Rebels II-vel játszik idegenben.
Forrás: HBN-MAL Fotók: Király Etelka