Egy éve is a budapesti Fáy utcán csapott össze a hajdúsági gárda a lila-fehérekkel, akkor egy izgalmas mérkőzésen 28-25-ös vereséget szenvedtek Karim Trabelsi harcosai.

 Ezúttal viszont nehezebb dolga lesz a cíviseknek, hiszen a Kutyák idén eddig veretlenek a bajnokságban és a divízió II-ben ők a legesélyesebbek a végső győzelemre. Az Újpest Bulldogs-Debrecen Gladiators összecsapás május 19-én, 15 órakor kezdődik a Fáy utcai Vasas pályán.

Újabb sérült:

Az Újpest a tavalyi szezonban rengeteget erősített, hiszen több tapasztalt játékossal bővült a keretük, valamint új, fiatal irányítójuk is remekel eddig a szezonban. A Gladiátorok számára viszont nemcsak az erős ellenfél jelenti majd a legnagyobb nehézséget, hanem alapemberük, Bordás Gábor pótlása a támadófalból, hiszen megsérült az Újbuda Rebels II. elleni találkozón, és nem valószínű, hogy felépül a hétvégére. – Az Újpest Bulldogs szerintem a legjobb csapat a másodosztályban, hiszen már gyakorlatilag első osztályú kerettel rendelkeznek – beszélt hétvégi ellenfelükről Karim Trabelsi, a Gladiators vezetőedzője.

– Az elmúlt hetekben már az edzéseken is többen jelentek meg, látom a játékosaimon a fejlődést. Nehéz mérkőzés lesz, szeretnénk őket jobban megizzasztani, mint tavaly. Ehhez folyton nyomást kell gyakorolnunk az irányítójukra, és nem szabad engednünk az erőfutásaikat, amelyben kiemelkednek idén. A védősorunk az edzéseken most egész jó, de sajnos lesznek majd hiányzók vasárnap.
 

Forrás: HBN-MAL

Vélemény, hozzászólás?