Már szinte az egész világ a MetLife Stadion felé irányítja a figyelmét, ahol február 2-án az AFC és az NFC bajnoka küzd meg 48. alkalommal a Vince Lombardi trófeáért. A Super Bowl láz a cívisvárost is megfertőzte, hiszen mind az idén 10 éves születésnapját ünneplő Debrecen Gladiators, mind az Amerikai Kuckó erre a hétre készül. A hajdúsági egylet idén nemcsak programokkal színesíti szurkolóik mindennapjait, hanem a jubileumot megünnepelve új logóval és mezekkel rajtolnak a tavasszal kezdődő bajnokságban.
Előadás, toborzás, meccsnézés

A tojásfoci hét a Méliusz Juhász Péter Könyvtárba átköltözött Amerikai Kuckóban kezdődik január 28-án 17 órától, ahol dr. Glant Tibor, a Debreceni Egyetem Észak-Amerikai Tanszékének vezetője, és Makranczi László, a Magyar Amerikai Football Szövetség újságírója tart előadást a tengerentúli és a hazai amerikai fociról. Emellett az eseményen a Debrecen Gladiators játékosai is részt vesznek, hogy bemutatót tartsanak az érdeklődők számára.

Azonban február 2-án méltón zárják a hetet a szervezők. Vasárnap a Hajdúság harcosai 14 órától várják az érdeklődőket, illetve a klubjukhoz csatlakozni vágyókat a Gázvezeték utcai Stadionba, ahol játékostoborzót tartanak. Végül a zárónapon az Amerikai Kuckó kapui megnyílnak azok számára, akik a XLVIII Super Bowl-t szeretnék megtekinteni. A meccsnézésre előre kell regisztrálni, amelyet személyesen az Amerikai Kuckóban Tóth Viktóriánál, az intézmény vezetőjénél vagy a debrecen@americancorner.hu email címen tehetnek meg az érdeklődők. A helyszín elérhetőségeit a www.americancorner.hu weboldalon is megtalálják.

Az eseményekre a belépés díjtalan.

HBN-MAL

 

Vélemény, hozzászólás?