Kemény mérkőzésre számíthatott Szűcs Botond vezetőedző, illetve Hutóczky Ádám segédedző a tavalyi ezüstérmes Lázadók ellen, hiszen a liga egyik legjobban passzoló támadóegysége ellen kellett nyerniük.

 

 Az első negyedben a Debrecen kezdett visszahordással, amelyet azonnal ki is használt, azonban a megszokott futójáték mellett Molnár Gábor irányító remek passzokkal látta el elkapóit, első körben Győri Dávidot. Viszont első TD-jüket a magyar válogatott Roják Richárd révén szerezték meg az arany-feketék. Rúgó hiányában kétpontossal próbálkoztak a Gladiátorok, amely sikertelennek bizonyult. Nem késett a vendégek válasza, és úgy ahogy a Nyíregyháza Tigers II elleni meccsen, ismét Mohácsi Csaba futott touchdown-jával szerezte meg első pontjait a Rebels II. Szentirmai Zoltán extrájával fordítottak a vendégek. A hazaiak továbbra is jól kombináltak és Molnár még egy célpontot talált Harsányi Alex személyében, akinek 27 yardos elkapása egyre közelebb vitte a Gladiatorst a célterületig.

Azonban ez a támadás átment a második negyedbe, amelyet Karacs Tamás használt ki és futott egy újabb hatpontost. A kétpontos nem sikerült. A Lázadók újabb touchdown-jára a félidő végéig kellett várni, amikor is Töreki János elkapásával újra vezetést szereztek. Szentirmai kihagyta az extrát. Az utolsó pillanatokat viszont nem hagyta kihasználatlanul a Debrecen Gladiators, hiszen Sztányi Tibor 55 yardos elkapott TD-jével 18-13-as hazai fórral vonulhattak le a csapatok a szünetre.

A második játékrészben a Lázadók kezdtek visszahordással, ám Oláh Bence le tudta lopni Mohácsi egyik passzát a levegőből, így jöhettek a vendéglátók. A lehetőséget kihasználva Molnár negyedik kísérletre egy pontos átadással szolgálta ki Sztányi Tibort, aki egy újabb hatpontost szerzett csapata számára. Roják Richárd ezúttal megfutotta a kétpontost. A Rebels nem hagyta válasz nélkül ezt a pontszerzést sem, miután a Tigrisek ellen 3 TD-t szerző Kiss Róbert elkapásával 26-19-re módosult az állás. Szentirmai egypontosa ezúttal is kimaradt.

Így az utolsó negyedre még maradtak izgalmak, ám a Debrecen Gladiators végleg eldöntötte a mérkőzést, miután Roják Richárd megfutotta második touchdown-ját is a mérkőzésen, így kialakult a 32-19-es végeredmény, mivel az újabb kétpontos kísérlet nem volt sikeres.

 

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka

 

Debrecen Gladiators-Újbuda Rebels II 32-19 (6-7, 12-6, 8-6, 6-0)
Pontszerzők: Roják Richárd 2, Karacs Tamás, Sztányi Tibor 2 (2pt a másodiknál: Roják Richárd), illetve Mohácsi Csaba (xp: Szentirmai Zoltán), Töreki János, Kiss Róbert.

 

Szűcs Botond, a Debrecen Gladiators vezetőedzője: Sok dolog összejött ezen a találkozón, de azt nem mondom, hogy minden. Nyilván elégedett vagyok, de innentől kezdve mindenki sokkal jobban fog készülni ránk. Nagyon jelentős előrelépésnek tartom, hogy a hazai erősorrend elsőjét vertük most meg. Az első meccsen direkt nem passzoltunk semmit, most egy részét a passzjátékunknak elkezdtük használni, a védelemben egy nagy változtatást kellett csinálnunk, mert nagyon jól adogat az Újbuda. Nagyon jó érzés, hogy meg tudtuk verni a Rebels-t, de nem kell elszállni ettől, hanem többet kell dolgozni. Két hét múlva a Nyíregyházát is szeretnénk legyőzni.

 

Lesi Tamás, az Újbuda Rebels II vezetőedzője: Csalódott vagyok, de alapvetően nem volt annyira meglepetés nekünk a végeredmény. Sajnos problémák voltak az edzéslátogatottsággal, egy meccset pedig nem lehet végigpasszolni, muszáj futni is. Igazából apró hibák is voltak, mert sokszor lehetett volna touchdown, de egy sárga zászló közbe jött. Nem gondolom, hogy ez nehéz összecsapás lett volna, de most ezt érdemelte a csapat a hozzáállása miatt. A sárga zászlókat pedig azzal lehet kiküszöbölni, hogy a receiver-em nem mozdul meg. (nevet) Zászló mindig lesz, de vannak olyanok, amiket el lehet kerülni. Viszont volt, hogy egy játékos is összeszedett 50 yardnyi büntetést, ami nagyon sok. Nemcsak ő a hibás, hanem mindenki. Egyetlen egy dologgal ki lehetne fejezni a mai kudarcot, és az az edzéslátogatottság.

 

További eredmények:

 

Miskolc Renegades-Dabas Sparks 49-19 (21-7, 21-0, 7-6, 0-6)
Pontszerzők: Lakatos Bence 2 (xp: Bakó Botond 2), Lippai Péter 3 (xp: Bakó Botond 3), Román József (xp: Bakó Botond), Bese Gergely (xp: Bakó Botond), illetve Gecser Máté (xp: Csókás Levente), Bíró Krisztián, Csernák József.

Fotó: Bátori Péter

 

Phillip Hilderbrand, a Miskolc Renegades vezetőedzője: A dabasiak támadóegysége jó volt és egy remek dobóerővel rendelkező és pontos irányítójuk van, csak a playbook-juk nem elég bő. Jól kezdtek, de hamar le tudtuk olvasni az offenzíváikat, viszont a védelmük nem volt annyira meggyőző. Az offense-ünk remekül támadott az első félidőben és szinte megsemmisítette a Sparks-ot, a második játékrészben már egy kicsit megrázta magát az ellenfél és jobban játszott, de akkorra már mi is lehetőséget adtunk azoknak a játékosoknak, akik nem szerepeltek még annyit.

 

Bíró Krisztián, a Dabas Sparks vezetőedzője: Egy nagyon felázott, mély talajú pályán kaptunk ki egy nagyon jól futó csapat ellen, amelynek ezen a napon a passzjátéka is jól működött. Az első félidőben egy drive-tól eltekintve teljes betli volt a csapatom játéka. A második félidőre feljavult a játékunk, és így sikerült megnyernünk ezt a játékrészt, de ez csak szépségtapasz volt és arra elég, hogy elkerüljük a megalázó vereséget. Gratulálok a Miskolcnak a győzelemhez!

 

 

Fehérvár Enthroners-Szombathely Crushers 0-17 (0-10, 0-7, 0-0, 0-0)
Pontszerzők: Piskor Péter (2pt: Szabó Áron), safety (kipattogott a labda az end zone-ból), Tatár Sándor (xp: Orsós Attila).

Fotó: Soós Attila

 

Pál Tibor Kornél, a Fehérvár Enthroners vezetőedzője: Sajnos a második drive-unk elején egy kiállítást érő szabálytalanság után megsérült az irányítónk, amit az offense oldalon nem sikerült megoldanunk. Ennek ellenére a védelmünk erőn felül teljesített. Még nagyobb erőkkel kell készülnünk a hátralévő alapszakasz meccseinkre, hiszen következő ellenfelünket, a Budapest Eagles-t szeretnénk megverni.

 

Őri Csaba, a Szombathely Crushers vezetőedzője: Néhány játékosunk sérülés és egyéb okok miatt nem tudott elutazni velünk, szerencsére rúgónk, Orsós Attila és mellette Berki Krisztián és Geröly Attila is felépült. A védelmünk az egész mérkőzés alatt jól teljesített. Az első félidőben jól haladtak a támadásaink, szépen változtak a futó- és passzjátékaink. A második játékrészben többször is eljutottunk az ellenfelünk red zone-jáig, de ezeket a lehetőségeket nem sikerült pontokra váltani. Összességében elégedett vagyok a srácokkal, egyre jobb a passzjátékunk és a special team-ünk is javult. Nagy erőkkel készülünk a Bad Bones elleni összecsapásunkra. A fehérvári sérülteknek jobbulást!

Forrás: Makranczi László – http://endzonemagazin.hu

Vélemény, hozzászólás?