Sok szülő számára nem mindig adott a lehetőség, hogy otthon ünnepelje kisfiát vagy kislányát május utolsó vasárnapján, Gyereknapon. Vannak ugyanis beteg gyermekek, akiknek a kórházban kell tölteniük azt a napot, amely csakis róluk szól. A hajdúsági amerikai focisták tettek arról, hogy a klinikán töltött nap is örömteli legyen, játékokkal halmozták el őket.

A Debrecen Gladiators amerikai futball csapat játékosai sok beteg fiatal arcára mosolyt varázsoltak, hiszen május 25-én a debreceni Gyermek Klinikára látogattak, hogy meglepjék az apróságokat. Ám nemcsak felszereléseikkel, illetve erejükkel akarták lenyűgözni a gyerekeket, hanem ajándékokat is vittek a kórházba. A kis csemeték egyből megörültek, amint látták a játékokat, amiket a cívisvárosi amerikai focisták vittek nekik. Bár voltak, akik ágyhoz voltak kötve, de még ők is örömmel fogadták, hogy a Gladiátorok minden földi jóval meg tudták őket lepni, mesekönyvektől kezdve, plüssállatokon át, Gladiators-ös tárgyakig. Néha még a legfélénkebb gyermek is bátran előbújt szobájából vagy takarója alól, hiszen a kíváncsiság még őket sem tudta visszafogni.

Ugrás a galériába>>

Fotó: Bódi Sándor
Makranczi László

 

Vélemény, hozzászólás?