Riport sorozatunkban, a Debrecen Gladiators feltörekvő reménységeit kívánjuk bemutatni. Az első cikk, Nagy Tamás védővel készült.
Nagy Tamás idén február óta a junior keret tagja. A Fazekas Gimnázium tanulója 11 évig versenyszerűen búvárúszott mielőtt csatlakozott a Debrecen Gladiators-hoz.
Tamás egyik ismerősétől szerzett tudomást, hogy Debrecenben van amerikai futball csapat, és mivel szeretett volna újra sportolni, de az úszást már nem tudta folytatni, ezért gondolta a tojás foci megfelelő lesz számára.
Kérdésünkre, hogy mi az ami megtetszett az amerikai futballban, a következőket mondta: – Szinte minden tetszik, az ütközések, a csapatszellem, a taktikázások. Ez utóbbi dolognál az eszedet is kell használni.
A februári TRY OUT után már egy héttel elkezdte edzéseit és azóta is kifogyhatatlan elánnal edz hétről hétre. Az eddigi tapasztalatairól, az edzésekről és a csapat hangulatról így vélekedik Tomi – Az edzések mindig nagyon jó hangulatban telnek, szeretek a csapat tagja lenni, sok új embert ismertem meg a csapat által.
Tanulmányai mellett eleinte nehezére esett edzésekre járni – Eleinte nehéz volt, rengeteget kell tanulni, így néhány edzést ki is kellett hagynom sajnos, de egy idő után sikerült megtalálni az arany közép utat, suli után pihentem egy kicsit, de még edzés előtt tanultam a másnapra- számot be tapasztalatairól Tamás.
Kérdésemre, hogy szárára mit jelent a foci, a következő választ adta – Az amerikai foci szinte most mindent. A tanulás mellett persze. Rengeteg videót nézek ezzel kapcsolatban, hogyan lehetnék jobb, hogyan motiváljam magam, hogy még jobb legyek. Szeretné a maximumot kihozni magából, hogy a junior bajnokságban minél eredményesebben szerepeljen.
Végezetül a következőket ajánlja azoknak, akik csatlakozni akarnak a csapatba – Bátran tegyék, én rengeteget tanultam a csapattól, kitartóbb lettem azóta mióta elkezdtem a sportot, és az egész olyan, mint egy nagy család.
Szöveg és fotók: Kovács Zoltán