A Gladiators amerikaifutball együttes visszatér a cívisvárosba. Az idei első hazai meccset a másodikszámú alakulat játssza.
2015-ben láthatta utoljára a nagyérdemű az arany-feketék felnőtt együttesét Debrecenben. Akkor jó emlékeket zárhattak magukba, hiszen a Zala Predators legyőzésével a Divízió II. döntőjébe jutottak a főleg cívisvárosiakat és szolnokiakat felvonultató gárda. A 2016-os „road-show”-t követően viszont mind a Divízió I-es, mind a Divízió II-es együttes a Gázvezeték utcai Salak Stadionban léphet pályára tavasszal és nyáron.
Divízió I.: Kevés csapat, új lebonyolítás
Idén a Gladiators elsőszámú alakulatának mindössze 4 ellenfele lesz, de mindegyikük komoly játékerőt képvisel. A Budapest Cowbells 2 elleni idegenbeli szezonnyitón, április 2-án egy magabiztos siker akár megalapozhatja a bajnoki szezont, ha csak a tavalyi Hajdúszoboszlón elért kiütéses győzelmet (48-0) vesszük figyelembe. Kell is a jó kezdés, mert ezt követően egy újabb fővárosi túra vár az arany-fekete együttesre, mégpedig a tavalyi Divízió II-es bajnok Budapest Eagles otthonában. A Divízió I-es csapat április 23-án szerepel először Debrecenben, akkor Keleti rangadót vív a Miskolc Renegades-dzel. Majd egy hónap múlva az osztályozón feljutó, de nagy ütemben fejlődő Fehérvár Enthroners érkezik a Gázvezeték utcára.
Az alapszakaszt a középszakasz követi. Ide a négy legjobb csapat jut be. Az első kiemelt mindhárom találkozóját hazai pályán vívhatja, így ha Szűcs Botond együttese megnyerné az alapszakaszt, akkor további 3 debreceni összecsapásra látogathatnak ki a tojásfoci szerelmesei. A döntő július 15-én lesz.
Bőség a Divízió II-ben, nagy rangadók várhatók
A Gladiators 2-re is óriási kihívás vár minden egyes mérkőzésén. A tavalyi szezon után már tapasztaltabb a keret, a játékosoknak nagyobb a bizonyítási vágyuk és merészebbek az álmaik. A 12 csapatos mezőnyt két részre osztották. A Gladiátorok természetesen a Keleti csoportba kerültek, ahol 5 találkozójuk lesz. Viszont 2017-ben a másodikszámú alakulat avatja fel a Gázvezeték utcai Stadiont március 26-án a Dabas Sparks elleni párharccal. Két hétre rá a Berény-Sport Wolverines látogat a cívisvárosba, akit már tavaly is le tudott győzni az arany-fekete gárda. A maradék három összecsapáson is kemény csaták várhatók. Két fővárosi gárda, a Rebels Oldboys és a Budapest Eagles 2 otthonában lép pályára a Gladiators. Viszont a naptárakba érdemes bejegyezni a május 13-át, amikor is a Nyíregyháza Tigers látogat Debrecenbe.
A Divízió II. rájátszásába –ami a negyeddöntővel kezdődik– mindkét főcsoportból 4-4 csapat juthat be, akik majd a július 16-i fináléba kerülésért küzdhetnek.
Román csapatok jönnek Hajdú-Biharba
A bajnoki rajtig még három felkészülési meccs vár a Gladiátorokra. Szűcs Botond fiai először február 25-én a Cluj Crusaders-t fogadják Debrecenben, majd Tégláson a Marosvásárhely csapatával játszanak. Végül az alapozás utolsó fázisában a MEAFC Lions, illetve az amerikai játékosokkal is megerősített, magyar elitligás Eger Heroes jön a Gázvezeték utcára.
Fotók: Barka Bálint Tarzi, Kraus Gabriella, Zsila Sándor
A Gladiators felkészülési programja:
02.25.: Cluj Crusaders (Debrecen)
03.05.: Mures Monsters (Téglás)
03.19.: Eger Heroes és MEAFC Lions (Debrecen)
A Divízió I. programja:
04.02.: Budapest Cowbells 2 (Budapest)
04.15.: Budapest Eagles (Budapest)
04.23.: Miskolc Renegades (Debrecen)
05.14.: Fehérvár Enthroners (Debrecen)
06.11-07.01.: középszakasz
07.15.: Döntő
A Divízió II. programja:
03.26.: Dabas Sparks (Debrecen)
04.08.: Berény-Sport Wolverines (Debrecen)
04.30.: Rebels Oldboys (Budapest)
05.13.: Nyíregyháza Tigers (Debrecen)
06.04.: Budapest Eagles 2 (Budapest)
06.17-07.02.: rájátszás
07.16.: Döntő