A Gladiators 19-14-es vereséget szenvedett hazai pályán a Miskolc Renegades-től a Magyar Amerikai Futball Divízió I-es bajnokságában.
Gyűltek a felhők a Gázvezeték utca felett, de végül az eső nem szólt közbe, ráadásul a nap is kisütött, így ideális körülmények várták az együtteseket. Szűcs Botond vezetőedző továbbra sem számíthatott több játékosra. Irányító poszton is a Divízió II-ből felhozott Kondorosi Attila adogathatott, viszont jó hír volt, hogy Roják Richárd végre ismét pályára léphetett. Az első negyedben egyik csapatnak sem sikerült beérni a végzónába. A második játékrészben a Renegades törte meg a csendet egy 32 yardos elkapott touchdownnal (0-7). Nem maradt megválaszolatlanul ez a hatpontos, a Gladiators harmadik összecsapásán megszerezte első TD-jét. Az akciót Roják nagy futása előzte meg, majd Hanász Róbert váltotta hat egységre Kondorosi egyik átadását (6-7). A félidő vége előtt még Fülep Csaba szerzett egy interceptiont, amit a hazaiak nem tudtak pontokra váltani.
A harmadik negyedben a védelem jól kezdett, Varga Renátó majdnem leszedte a levegőből az ellenfél irányítójának egyik átadását is. Ám újabb pontokat a Renegátok szereztek, miután az egyik import játékosuk 8 yardról befutott az end zone-ba (6-13). Az utolsó játékrészben a borsodiak egy újabb futott TD-vel növelték előnyüket, amellyel közel kerültek ahhoz, hogy eldöntsék a találkozót (6-19). A végén viszont a vendégek végzónájához közel a védelemben is szerepet kapó Roják Richárd vetődött rá egy elejtett labdára. Jó mezőnypozícióból jöhettek a Gladiátorok. Ezt ki is használták. Szabó Krisztián kapott a szélen egy jó passzt, kikerült néhány szerelést, és egy 32 yardos touchdownt szerzett. A kétpontost Roják értékesítette (14-19). Nem volt sok ideje a hazaiaknak, egy onside kickkel megpróbálták visszaszerezni a labdát. Azonban a játékszer a rúgás után kiment a pályáról, így a vendégeké volt a malacbőr, akik a fennmaradó időt letérdelték. A Gladiators 19-14-es vereséget szenvedett, amellyel már nem juthat be a Divízió I. középszakaszába.
„Nem fejlődött túl sokat a támadósorunk, viszont a védelem hozta a kötelezőt” – értékelt Szűcs Botond, a Gladiators vezetőedzője. – „Jelenleg ez a Divízió I. import játékosokat, válogatottakat felvonultató, HFL-szintű csapatokkal rendelkezik. Egy klub esélytelen ebben a ligában, ha nincs meg az anyagi támogatottsága vagy a kapcsolata egy elitligás együttessel. Próbálunk egy külön utat folytatni, ahol a játékosok fejlesztésén, illetve toborzásán van a hangsúly, de ez hosszú út.”
Legközelebb a Gladiators másodikszámú csapata lép pályára. Az ellenfél a Divízió II-ben a Rebels Oldboys lesz április 30-án, Budapesten.
Fotók: Pallagi Péter
Gladiators-Miskolc Renegades 14-19 (0-0, 6-7, 0-6, 8-6)
Gladiators pontszerzők: Hanász Róbert, Szabó Krisztián 1-1 TD, Roják Richárd 1 PAT.