A Gladiators U19-es csapata a Miskolc Steelers vendége lesz a korosztályos bajnokság első fordulójában szeptember 9-én.
Tavaly ugyan nem indultak a 19 éven aluliak viadalán a Gladiátorok, de idén már egy ígéretes csapatot tudtak kiállítani. Ráadásul nem is kis létszámmal, 35 játékossal készülnek felvenni a versenyt a többi korosztályos együttessel Szűcs Botond fiai. Ez a szám pedig magyar viszonylatban jónak számít. Ráadásul a keret nagy része a serdülő U17-es bajnokságban is indulhat. Itt pedig mindenki a címvédő Gladiátorokat akarja majd megverni.
Viszont az első összecsapás az U19-es bajnokságban nem ígérkezik könnyű feladatnak, mivel a tavalyi ezüstérmes Miskolc Steelers otthonába látogatnak az arany-fekete ifjak. Az Acélvárosiaknál rengeteg változás történt, hiszen a 2016-os csapatból irányítójuk Szabó Martin (2016-os év játékosa U19-ben) kiöregedett, és vele együtt több meghatározó játékos is. Ám így is több HFL edzett ifjonc van a keretben, akik egyértelműen kulcsemberei lesznek a borsodi együttesnek.
Ám míg a Steelers-nél sokan kiöregedtek, a Gladiators-nál felléptek ebbe a korosztályba. Ilyen például Fülep Csaba cornerback, aki 2016-ban, U17-ben az év legjobbja volt. De ebben a gárdában szerepel még Kunkli László irányító, aki 15 éves kora ellenére részt vett az U19-es válogatott edzőtáborában vagy Németi Soma, aki futó poszton jelenthet erősítést. A bővülés főként annak köszönhető, hogy a tavalyi toborzó hónap után többen is csatlakoztak az alakulathoz, sőt, Hajdú-Biharban is terjedt a Gladiátorok jó híre. A környező településekről is csatlakoztak fiatalok, akik nagy játékintelligenciával rendelkeznek. Ezt az ajaki edzőtáborban már bizonyították, a korosztályos bajnokságokban pedig kamatoztatni szeretnék.
„Az ajaki edzőtáborunk nagyon jól sikerült, 35 juniorunk vett részt rajta, akik nem egyedül edzettek, hiszen a felnőttek és a válogatott kerettagok is sokat segítettek nekik” – mondta Szűcs Botond vezetőedző. – „Úgy gondolom, ezalatt a 3-4 nap alatt nagyon sokat tudtunk fejlődni. Mindegyik fiatalunk sportmúlttal érkezett hozzánk, ami úgy gondolom, sokat erősít a csapatunkon. Ami a legjobb, hogy nemcsak Debrecenben, de a többi hajdú-bihari településen is egyre nagyobb híre van a Gladiators-nak. Eddig Hajdúszoboszlóról érkeztek hozzánk játékosok, de csatlakoztak hozzánk, Hajdúböszörményből, Balmazújvárosból és Bagamérból is. U19-ben szeretnénk minimum a rájátszásba jutni. Minden csapatnál nehéz felmérni az erőviszonyokat, mert nagy szokott lenni a fluktuáció. U17-ben egyértelműen a címvédés a célunk. Idén már nem 9, hanem 24 játékossal vágunk neki a serdülő bajnokságnak, így erősebbek lettünk.”
A Miskolc Steelers-Gladiators mérkőzés szeptember 9-én 14 órától lesz a Rendészeti Szakgimnázium pályáján.
Fotók: InsideOut Photography/Marozsán János
A Gladiators U19-es csapatának idei menetrendje:
Szeptember 9. (szombat): Miskolc Steelers-Gladiators
Szeptember 23. (szombat): Gladiators-Cowbells (Téglás)
Október 1. (vasárnap): Gladiators-Nyíregyháza Tigers (Debrecen)
Október 15. (vasárnap): Budapest Wolves-Gladiators