A Cowbells-t látja vendégül a Gladiators amerikaifutball együttese Tégláson az U19-es bajnokság 2. fordulójában, szeptember 24-én.

Egy szinte már ismerős csapattal mérkőznek meg a hétvégén az arany-fekete ifjak a 19 éven aluliak viadalán. A Kolomposok és a Gladiátorok között már évek óta remek kapcsolat van. Elég csak a felnőtt alakulatokra gondolni, hiszen a Cowbells HFL csapatának meghatározó játékosokat ad a Gladiators. Amikor pedig ez a két gárda egymásnak feszül, akkor mindig kiélezett párharcokat vívnak. Jó példa rá az U17-es kupanap, amikor is egy fordulatos találkozón 22-13-ra nyertek Szűcs Botond fiai, amivel kiharcolták azt, hogy a dobogó harmadik fokáért küzdhessenek. Viszont az a meccs kis pályán, 7 a 7 elleni rendszerben zajlott.

A Gladiators U19-es csapatának már volt egy meccse. Két héttel ezelőtt 34-15-re kikapott az arany-fekete gárda a tavalyi ezüstérmes Miskolc Steelers vendégeként. A vereség ellenére sok pozitívum rajzolódott ki. Az elkapó- és futó játéka az együttesnek erősnek tűnik és dinamikusnak. Kunkli László irányító poszton remek labdákat adogatott elkapóinak, Németi Soma pedig remek futásokkal hozta a yardokat, valamint a csapat egyik új elkapója, Boruzs Kevin is nagyot alkotott. A védelemben még van még hova fejlődni, de a kezdeti görcsösség már eltűnni látszik. Erre jó példa volt a tatabányai kupanap, ahol új lehetőségeket fedezett fel Szűcs Botond.

Nagyon sokan játszanak az U17-es bajnokságban is, ezért a sok újonc játékosnak hatalmas a koncentrált terhelés” – mondta a Gladiators vezetőedzője. – Ugyanakkor nagyon sokat is jelent a meccshelyzet, nagyobb intenzitással történnek a dolgok, illetve rengeteg olyan szituációval találkoznak a srácok, amivel edzésen nem. A Cowbells hozza a szokásos formáját, kőkemények a pályán, sokat dumálnak és súrolják a fair-play szabályait. Ezek azoknak a csapatoknak a jellemzői, melyeket a győzelemre készítenek fel. Igazából ezen kívül nem tudunk sok következtetést levonni. Támadásban meg kell nyugodnunk, elsősorban nekem kell fejlődnöm a playhívás oldaláról, sokkal kiegyensúlyozottabb offense-t kell játszanunk, kontrollálnunk kell az órát és nem szabad eladnunk a labdát. A védelem oldaláról keményebbé, pontosabbá kell válnunk. Remélem az U17-es kupanap meccs utáni pacsizását nem felejtik el a juniorjaink, a Cowbells-zel mindig kemény párharcot vívunk, és általában nyerünk, most is így kell lennie!”

A Gladiators-Cowbells összecsapás szeptember 24-én 14.30-kor kezdődik a Téglási sportpályán. A találkozóra a belépés ingyenes!

Fotók: Makranczi László