Több színes programmal és értékes nyereményekkel is várják az érdeklődőket a helyszínen, ahol a DVSC Esport soron következő bajnokiját is megnézhetik.

Tom Brady, a New England Patriots irányítója a hatodik bajnoki gyűrűjéért száll harcba az 52. Super Bowlon. Ám idén sem lesz könnyű ellenfelük a Patriótáknak, hiszen a szárnyaló NFC-bajnok Philadelphia Eagles lesz az ellenfél, amelynél az első számú irányító Carson Wentz ugyan sérült, de az őt helyettesítő Nick Foles tovább tudta vezetni a csapatot menetelésében.

E két együttes izgalmasnak ígérkező minneapolisi párharcát tekinthetik meg a debreceniek a Gladiators amerikaifocistáival a Nagyerdei Stadionban található Red & White szurkolói kávézóban. Ám az esemény nem csak meccsnézésből áll, hiszen több színes program várja a kilátogatókat. Lesz többek között célbadobó verseny, kvíz, illetve tippjáték, de Madden (az NFL hivatalos játékszoftvere) bajnokságon is el lehet indulni. Természetesen a résztvevők értékes Gladiators-os nyereményekért szállnak harcba.

Ám az este egyik különlegessége, hogy 20 órától a DVSC Esport soron következő bajnokiját élő helyszíni kommentárral tekinthetik meg a kilátogatók. Ezt követően 22 órától kezdődik majd a Super Bowlt felvezető Trash Talk című műsor, és éjféltől indulhat az igazi szurkolás, hiszen a Tom Brady irányította New England Patriots a Nick Foles vezette Philadelphia Eagles-zel méri össze erejét Minneapolisban. A találkozó alatt szakértői elemzéseket is hallhatnak majd a kilátogatók.

A rendezvényen a részvétel ingyenes. Kapunyitás 18 órakor.

Fotók: Google
Grafika: Kovács Zoltán 

A Program:

18.00: Kapunyitás
20.00: DVSC Esport-Reál Lejendász (élő helyszíni kommentárral)
22.00: Trash Talk
0.00: Super Bowl LII: New England Patriots-Philadelphia Eagles

Az esemény alatt folyamatosan zajlanak majd a programok az értékes nyereményekért! További részleteket a facebook eseményen belül találnak.