A Gladiators amerikaifutball együttes 14-0-s vereséget szenvedett a Szombathely Crushers otthonában a Powerade Divízió I. elődöntőjében, július 7-én.

 

Továbbra is kulcsjátékosokat nélkülözött Szűcs Botond vezetőedző, köztük Molnár Gábor irányítót, akinek a sérülése nem jött rendbe, ám a védelemből is kiestek fontos csapattagok. Ismételten Kondorosi Attila adogathatott. Az arany-feketék első támadása nem tartott sokáig, kénytelenek voltak elpuntolni a labdát. A Crushers pedig egy hosszú, futásokkal tarkított támadást követően megszerezte a vezetést Baranyai Bence révén. Horváth Balázs extrája célt ért (7-0). A második játékrész elején faraghatott volna hátrányán a Gladiators, de Szabó Lajos mezőnygól kísérletét blokkolták. Ám a Crushers is szerezhetett volna két field goalt, de az elsőt blokkolták a vendégek, a második pedig mellé ment. Ki-ki mérkőzés vívott a két gárda egymással, és a Gladiátorok hiányos védelme is jól működött. A szünetben 7-0 a Crushers-nek, a cívisvárosiak azonban elvesztették a defense-ből Ádám Benedeket és Várady Pétert, a támadósorból pedig Szabó Bálintot.

A harmadik negyedben is kemény, férfias csatát vívott egymással a két együttes. A Zúzóknak viszont sikerült két labdabirtoklásnyira növelni fórjukat. Gálos Márton elkapása és Horváth extrája 14-0-ra módosította az állást. Az utolsó játékrészre fordulva a Gladiators igyekezett egyenlíteni, kétszer is a vörös zónán belülre kerültek a vendégek, de egyikből sem sikerült pontokat szerezni. A Gladiátorok nagyot küzdöttek, de nem jutottak a döntőbe. Viszont egy újabb lépést tettek afelé, hogy megalapozzák a csapat jövőjét.

„A védelmünk egész jól megfogta a Crushers-t, de a támadósorunk, amikor pontot kellett volna szerezni apró hibákat vétett” – értékelte a találkozót Szűcs Botond vezetőedző. – „Fejben jó volt a hozzáállása a csapatnak, de a sérülések miatt kevesek voltunk. Ahhoz képest, hogy milyen teljesítményt nyújtottunk a bajnokság elején, inkább azt mondanám, hogy alulteljesítettünk, de nem azért, mert visszaesett a játékunk, hanem mert elfogytunk az idény végére a sok sérült miatt.”

A junior játékosoknak ezzel nem ért véget a munka, hiszen ők készülhetnek majd az őszi korosztályos bajnokságokra.

Fotók: Makranczi László

Szombathely Crushers-Gladiators 14-0 (7-0, 0-0, 7-0, 0-0)
Pontszerzők: Baranyai Bence, Gálos Márton 1-1 TD, Horváth Balázs 2 XP.