A Gladiators amerikaifutball együttese a Miskolc Steelers vendége lesz szeptember 16-án, az U19-es bajnokság 2. fordulójában.
Idén csak a 19 éven aluliak viadalában indulnak a cívisvárosiak. Tavaly nem jutott túl az alapszakaszon Szűcs Botond gárdája, ám akkor még egy főleg U17-esekből álló gárda állt a vezetőedző rendelkezésére. Ugyan az ez évi keretben is vannak 17 éven aluliak, de nagy részük már tapasztaltabban várhatja az idei megmérettetést. A 2017-es év U17-es játékosa, Kunkli László (irányító) is rutinosabb lett. Emellett a tavaszi felnőtt Divízió I. legeredményesebb elkapója Boruzs Kevin is készen áll a megmérettetésre, illetve Gál Kristóf linebacker is jó formában várja a rajtot. És természetesen még több igen tehetséges fiatal mutathatja meg, mit tud. Így egyértelműen nagyobb célokra tör idén a Gladiators.
Az első ellenfél, a Miskolc Steelers 2017-ben a döntőig jutott. Egy mérkőzést már le is játszott, de csak árnyéka volt tavalyi önmagának. A Budapest Cowbells ellen simán kikapott hazai pályán. Igaz, az Acélosok kerete jelentősen átalakult, több kulcsjátékos is kiöregedett, mint a 2017-es U19-es év amerikaifocistája Jónás Máté. Néhányan viszont már a felnőtteknél, az első osztályban is megedződtek, ami talán a legnagyobb erőssége lehet a Steelers-nek.
„A csapatunk nem igazán alakult át, jöttek új játékosok és a régebbiek tapasztaltabbak lettek” – mondta Szűcs Botond a Gladiators vezetőedzője. – „A rendszer ugyanaz, mint eddig volt. Talán az eddigi legjobban sikerült felkészülésünkön vagyunk túl. Remekül zártuk az ajaki edzőtábort, és az edzéseken rendszeresen segítenek a felnőtt játékosok is, ami nagyon sokat jelent a junioroknak. A játékosok többsége már rendelkezik meccstapasztalattal, többen a Divízió I-ben is meghatározó játékosok voltak. Szeretnénk idén a döntőben játszani és megszerezni az aranyat. Sokat jelent, hogy már játszott a Miskolc, az is, hogy viszonylag erős ellenfél ellen tették ezt. Győzelmet várok a Steelers ellen, reméljük, nem lesznek lámpalázasak a teljesen kezdőink és a sérülések is elkerülnek az idei szezonban.”
A Miskolc Steelers-Gladiators összecsapás szeptember 16-án, vasárnap 15 órakor kezdődik Miskolcon, a Rendészeti Szakközépiskola pályáján.
Fotók: Csatári Fruzsina