A Gladiators amerikaifutball együttes 67-12-re verte a TD Store Eagles-t október 6-án Nyírábrányban, az U19-es bajnokság 3. fordulójában.
A második sikerét akarta megszerezni a cívisvárosi alakulat, miután a tavalyi ezüstérmes, Miskolc Steelers otthonában győzni tudott (19-12). Ehhez az időjárás adott volt, de a Gladiátorok játékukkal is meg akarták mutatni, hogy hatalmas a sikeréhségük. Az első negyedben már magához vette az irányítást az arany-fekete gárda. Boruzs Kevin elkapása és Németi Soma futása hozott vezetést, amire a vendégek Molnár Márk megiramodásával válaszoltak (13-6). A Sasok kickoffja után pedig Boruzs került ismét a középpontba, aki az elkapott labdával 70 yardot futott az end zone-ig (19-6). A második játékrészben a Gladiators gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést. Németi Soma újabb touchdownjára az Eagles Hamza Milán elkapásával még válaszolt (25-12). Viszont ezután a cívisvárosiak a vendégek szinte minden hibáját büntették. Szabó Bálint elkapása után Boruzs Kevin visszahordott egy puntot. Ezt követően pedig Szabó újabb TD-je jött, ami után Németi futott meg egy kétpontost. Ez érvénybe léptette a mercy rule-t, így futóórával ment tovább a találkozó. A szünetben 48-12 volt az állás.
A pontgyártással a harmadik játékrészben sem állt le a Gladiators, Gréczy Balázs 57 yardos punt return TD-je növelte a fórt, majd Németi mattolta ismét az Eagles védelmét (60-12). Az arany-feketék az utolsó negyedben állították be a végeredményt Kovács Ádám elkapásával, aki ezután az extrát is belőtte. Így az ifjú Gladiátorok 67-12-re nyertek a TD Store Eagles ellen.
„Vannak meccsek, amikor minden összejön. Ez most nekünk olyan volt” – jelentette ki Szűcs Botond vezetőedző. – „A játék mindhárom fázisát uraltuk, offense-ben egyszer eladtuk a labdát és egyszer puntolnunk kellett, de ettől függetlenül valamennyi drive-ból TD született. A védelmünk két labdát is szerzett, és rengetegszer szereltek mínusz yardos szituációkban. A speciális csapategységben pedig három TD-t is szereztünk, ami nem mindennapi teljesítmény. Ettől függetlenül van még bőven mit javítanunk, a secondary nem muzsikál jól a mély passzok ellen és a futójátékunk nem az igazi, de dolgozunk ezeknek a kijavításán.”
A Gladiators legközelebb újabb keleti rangadót vív. Ezúttal a Nyíregyháza Tigers látogat Nyírábrányba október 21-én.
Fotók: Szolnoki Annamária
Gladiators-TD Store Eagles 67-12 (19-6, 29-6, 12-0, 7-0)
Pontszerzők: Boruzs Kevin, Németi Soma 3-3 TD, Szabó Bálint 2 TD, Gréczy Balázs, Kovács Ádám 1-1 TD, Gál Kristóf, Németi Soma 1-1 PAT, Kovács Ádám 3 XP, illetve Molnár Márk, Hamza Milán 1-1 TD.