2007.08.17.
Közeledik a Pro Bowl, ahol a Keleti és a Nyugati válogatott csap össze. Kollár Balázzsal, a Keleti csapat defenzív edzőjével sikerült néhány szót váltanom.

Mi alapján válogattátok ki a játékosokat?

Sajnos a másodosztályú csapatokat kevésbé ismertük, viszont az edzőtáborban igyekeztem hozzájuk is közelebb kerülni. Kicsit nehéz dolgunk volt, de azt hiszem, jó kis csapatot hoztunk össze, olyat, amelyikbe mindenki delegálhatott embereket.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy te, mint a Budapest Black Knights edzője, előnyben részesíted a saját játékosaidat.
Eddig négy edzésünk volt, az elsőn komoly felméréseket végeztünk. Ezekből kiderült, hogy ki mire képes, mit kell fejleszteni. Szombatonként edzünk, ezek egész napos programok. Délelőttől késő délutánig. A saját nevelésű játékosainkra nagyobb hatást tudunk kifejteni, hogy lejárjanak edzeni, ezért fordulhat elő, hogy esetleg többen kerültek be a csapatba.

Ez azt jelenti, hogy aki lent volt az edzéseken, játszani is fog?

Természetesen. A Pro Bowl a sport ünnepe, egy gálameccs. Aki vette a fáradságot, rendesen lejárt edzeni, eljön Egerbe, az lehetőséget is fog kapni.

Gondolom, azért első a győzelem.

Ez a mérkőzés nem a haragról vagy a bosszúról szól. Felszabadult, látványos játékra számítok. A védelem meg fog tenni mindent, hogy az ellenfél ne tudjon pontokat szerezni, a támadócsapat azonban főleg a látványos, trükkös játékokat erőlteti majd. Ugyan a Nyugati válogatott edzőiről köztudott, hogy szeretik az erőfutást, reméljük most ők is inkább passzolnak majd. Egyébként aki pályára lép, természetesen győzni is szeretne, de most nem ez a legfontosabb.

Szűcs Péter

Vélemény, hozzászólás?