Amerikai futball – A debreceniek 39-12-es diadalt arattak Budapest Eagles felett a MAFL Divízió II. első fordulójában. Április elsején megkezdődött hazánkban az amerikai futball bajnokság másodosztályú küzdelemsorozata: a Debrecen Gladiators egy remek hangulatú mérkőzésen, elsöprő győzelmet aratott a Budapest Eagles felett.
Lassú kezdés
Az első félidő során a Gladiátorok már tudatták az ellenféllel, hogy a Gázvezeték utcából nem fognak győzelemmel távozni. Az első játékrészben Roják Richárd touchdown-jával 6–0-s előnyhöz jutott a hazai gárda. Viszont egy gyors választ követően egyenlítettek a vendégek. Azonban a hajdúságiak a félidő vége előtt újra kezükbe vették az irányítást, és Karacs Tamás pontszerzésével, 13–6-tal vonulhattak az öltözőkbe a felek.
Lehengerlő második félidő
A harmadik negyed elején egy gyors labdaszerzést követően ismét Roják Richárd volt eredményes, így 20–6-ra módosult az eredmény. De a hazaiak nem hagyták itt abba, ugyanis az Eagles támadásánál Schönstein Csaba szerzett labdát az ellenfél térfelén, és a gólvonalon túlra vitte a játékszert. A budapestiek azonban a negyedik negyed elején touchdown-t szereztek, de a végére Karacs és Roják pontjainak köszönhetően 39–12-re nyertek a Gladiátorok.
Felemás diadal
A győzelem ellenére sem volt maradéktalanul elégedett csapatával Karim Trabelsi, ugyanis sok hibát vett észre a mérkőzésen. – Örülök a mai sikerünknek, azonban még nem működött tökéletesen a gépezet. Az újoncoknak is kell még néhány meccs, hogy belerázódjanak az idénybe.
A Gladiátorok legközelebb április 14-én fogadják a Budapest Cowboys II-t.
Forrás: HAON – HBN-ML