Az őszi szezon sem telik el eseménytelenül a Gladiátorok számára, hiszen a fiatalok is harcba szállnak. Egy éve még a Budapest Cowboys-t segítve az elődöntőig menetelek a cívisvárosiak, ám most a Szolnok Soldiers játékosai csatlakoznak a hajdúságiakhoz. Viszont a vezetőedzői poszton minden bizonnyal nem Karim Trabelsi adja majd az utasításokat, de Szűcs Botond segédedző mindenképp részt vesz majd a „hadsereg” felkészítésében.

 

Dühös Rozsomákok

A Jászberény Wolverines fiataljai lesznek a Gladiátorok első ellenfelei a Junior Bajnokságban, ám biztos, hogy nehéz mérkőzés vár a Debrecen számára, mivel a jászságiak tavaly az alapszakaszt két győzelemmel és ugyanennyi vereséggel zárták. Emellett a Rozsomákok hazai pályán győzelemre éhesek lesznek, mivel számukra már elkezdődött szeptember 8-án a kupasorozat és 18-15-re kikaptak a Budapest Cowboys-tól.

– Mindenképp szeretnénk nyerni az idénynyitón, de biztos, hogy nehéz meccsre számítunk, mivel a Jászberénynek jó csapata van és vannak olyan játékosaik, akik már a felnőtt bajnokságban is bizonyítottak – beszélt a hétvégi találkozóról Szűcs Botond, a Gladiators segédedzője.

– Ám nem szabad elfelejtenünk, hogy mind a Szolnoknak és nekünk is van 3-3 tapasztalt focistánk, akik a felnőttekkel együtt pályára léptek tavasszal. Harsányi Tamás és Sztányi Tibor harcra kész állapotban vannak, Bordás Gábor pedig már felépült a térdsérüléséből. Nehéz szezonunk lesz, hiszen még van mit dolgozni a csapattal, valamint a csoportellenfeleink sem gyengék, hiszen köztük van a címvédő Docler Wolves, és a remek fiatalokkal rendelkező Miskolc Steelers is. Ha mindig az előttünk lévő meccsre koncentrálunk, akkor a rájátszás is meglehet.

A Jászberény Wolverines-Debrecen Gladiators összecsapás szeptember 14-én 15 órától kezdődik.

Forrás: HBN-MAL

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?