Négy játékosunk mesélt milyen volt részese lenni egy toborzónak.

Hamarosan kezdődik a Gladiators első 2018-as edzése, ami egyben egy try-out is lesz. Csapatunk mindenkit szeretettel vár erre az eseményre, aki Gladiátor akar lenni, vagy ki akarja próbálni magát amerikaifociban. A toborzó január 7-én, vasárnap lesz 16 órától Debrecenben, a Dóczy utcai DEAC Sporttelep műfüves pályáin.

Egy ilyen alkalomnak különleges érzés részese lenni, hiszen itt kezd valaki Gladiátorrá válni. Erről négy játékosunk is beszámolt. Volt, aki csak mérőként segédkezett, de volt, aki ezen az úton került be a csapatba.

Fotók: Ábrán Szabolcs

 

Németi Soma (running back)

A Gladiators játékosa összesen három poszton is remekelt már, de még mindössze 17 éves. Először irányítóként, majd futóként lett bajnok a serdülő korosztályban, a felnőttek között pedig elkapóként csillogtatta meg tudását. Az U19-es válogatott szakmai stábjának is felhívta a figyelmét és 2017-ben pályára léphetett az osztrákok ellen a Next Generation Bowlon. Németi Soma korábban nem try-outon keresztül jutott a Gladiators-ba, de már részt vett ilyen eseményen.

„Try-out lebonyolításában én is – mint sok más csapattársam – segédkeztünk, ki nagyobb, ki kisebb feladatokat ellátva. Én ekkor még csak ismerkedtem az amerikaifocival, így ehhez mérten apróbb feladatok ellátásában segédkeztem, mint az ellátogató sporttársak eredményeinek mérése és rögzítése, illetve akkoriban még irányítótanoncként a dobógyakorlatokba is be-bekapcsolódtam. Azon felül, hogy részt veszünk ilyen eseményeken rendkívül jó szórakozásnak is szokott bizonyulni és a csapatépítésre is remekül alkalmas ez az évi 1-2 alkalom. Ezúton is bátorítanék mindenkit, kortól, testfelépítéstől, nemtől függetlenül, hogy ha csak egyetlen nap erejéig is, de igazi amerikai focisták lehessenek, és próbálják ki magukat ebben a nagyszerű sportágban a mi csapatunk színeiben. Remélem, a fiatalok számára ösztönző lesz, hogy idén megvédtük bajnoki címünket az U17-es korosztályban, illetve azok számára, akik úgy gondolják, már túl idősek elkezdeni ezt a sportot. Alljon követendő példaként csapattársam és egyik példaképem Heitz Attila története, aki 29 évesen kezdte a futballt és 2 év múlva már a szlovákok elleni válogatott meccsen pályára is léphetett.”

 

Fülep Csaba (cornerback)

Akik követik a Gladiators-zal kapcsolatos híreket, nekik Fülep Csaba neve egyértelműen ismerősen csenghet. Ismerhetik a történetét, hogy egy csetlő-botló kisfiúból hogyan lett Divízió I. ezüstérmes, U17-es bajnok, serdülő év játékosa és az U19-es válogatott alapembere. Az ifjú cornerback szívvel-lélekkel küzd a pályán és azon kívül is példamutató a magatartása. 2016-ban az év utánpótlás korú Hajdú-bihari sportolójának is jelölték, és emellett a Tóth Árpád Gimnázium egyik kiváló diákja.

„A try-out szerintem egy jó lehetőség arra, hogy egy leendő játékos felmérhesse a képességeit, mely hasznos az edzők, valamint saját maga számára is. Én már három try-outon vettem részt mióta a csapatnál vagyok és különböző állomásokon segítettem a felméréseket. Ezeken a toborzókon jó hangulat szokott lenni és szerencsére az időjárástól függetlenül is sokan el szoktak jönni. Jó látni a sok tehetséges embert, akik akár a következő edzéstől csatlakozhatnak a csapathoz és készülhetnek velünk a bajnokságra. A csapat tagjának lenni egy elmondhatatlan érzés. Olyan, mint egy második család. Ott vannak, ha nevetni, szórakozni kell, és segítenek, ha nem sikerül valami akár a pályán, akár a pályán kívül. Én nagyon büszke vagyok, hogy viselhetem a sisakos-kardos logóval ellátott mezt, és hogy egy ilyen jó közegbe tartozom. Remélem, az idén kifizetődik a befektetett munka és megnyerjük a bajnokságot!”

 

Varga Renátó (cornerback)

A Hajdúszoboszló Rhinos-ban kezdte, de a Gladiators egyik try-outján egyértelműen felhívta magára a szakmai stáb figyelmét. Atletikus, gyors, jó testfelépítésű és a pályán nehezen tud hibázni. Első idényét 2017-ben töltötte a csapatnál, de nagyon gyorsan alapemberré vált, pedig nem volt túl sok tapasztalata. Ezután ahogy egyre közeledett a szezon a vége elé, úgy lett ő is egyre jobb. Közel került a válogatottba kerülésért, de végül sajnos az egyik legfontosabb edzésen nem tudott részt venni, így nem jutott be tavaly. Idén viszont nála alapelvárás lesz a keretbe kerülés.

„Én személy szerint a 2016 év végi try-out résztvevőjeként kerültem a Gladiators-ba. Az amerikaifoci nem volt ismeretlen számomra: a Hajdúszoboszló Rhinos csapatban 2 évet játszottam előzőleg arénatornákon. Aztán 1 év kihagyás után döntöttem úgy, hogy nagypályán, egy nagyobb csapatban is szeretném kipróbálni magam. A toborzóban elért eredményemre nem igazán emlékszem, azt tudom, hogy többféle feladatban kellett egymásnál jobban teljesítenünk és nekem elsősorban az irányváltásos megmérettetés ment legjobban. Néhány későbbi csapattárssal már itt megismerkedtem, és ők mindenben a segítségünkre voltak, végig bíztatták a résztvevőket. Tavaly egy meccs kivételével végig a pályán lehettem. A Gladiators sajnos nem jutott a rájátszásba, ennek ellenére számomra jól sikerült az idény, ugyanis elnyertem az Év Rookie-ja csapatdíjat, majd a válogatott bő keretébe is meghívást kaptam. Munkahelyi elfoglaltságom miatt nem tudtam részt venni az augusztusi edzőtáborban, ám ha lesz újra lehetőségem, ezúttal képviselni fogom az arany-fekete gárdát piros-fehér-zöld színű mezben is.”

 

Heitz Attila (offensive line)

Talán az egyik legszebb történet a Gladiators falemberéhez fűződik. Rá csak elég volt ránézniük az edzőknek és azonnal tökéletes volt. Ám ez Mamut számára nem volt elég. Edzett, képezte magát, posztján az egyik legjobb akart lenni. Első idényében, 2016-ban egy komoly sérülés hamar véget vetett a szezonjának, de még erősebben és még motiváltabban tért vissza tavaly. Alapemberré vált és példaképpé! Sőt! A felnőtt válogatottig is eljutott, és a szlovákok ellen bemutatkozott.

„2015 év végén láttam, hogy a Gladiators próbajátékot tart. Mivel a versenyszerű testépítés, nem hozta a várt reményeket és mindig is szerettem a csapatsportokat nem volt kérdés, hogy megmérettetem magam a próbák során. A próbák nem voltak bonyolultak és próbáltam a maximumot kiadni magamból, 2 versenyszámban is elég jól szerepeltem. A fekvenyomást megnyertem a helyből távolugrásban pedig a 2. helyen végeztem, így a vezetőség is megerősített abban, hogy van keresnivalóm a pályán.  Azonban nem csak ez volt, ami meggyőzött arról, hogy nekem itt a helyem. A játékosok és a hangulat volt az, ami engem nagyon megfogott. A Gladiators-nál a jó hangulat alap. A közös busz utak, az edzések, a csapatépítő bulik mind olyan események, amikor szem nem marad szárazon és sokszor fullad röhögésbe. Persze, amikor kell, mindenki odarakja magát és megvan a kellő komolyság is. Ha belegondolok, hogy lesz egy négynapos edzőtábor is tavasszal előre félek, persze a jó értelemben. 0-24 ben együtt ezekkel a srácokkal, szerintem hatalmas élmény lesz. Az, hogy van egy olyan brigád az életemben, akikkel együtt küzdünk, együtt szenvedünk és együtt nevetünk egy olyan kiváltság, ami nagyon keveseknek adatik meg, nekem ezért nagyon fontos hogy a Gladiators-hoz tartozom.”