2007.07.02.
III. Hungarian Bowl
Hangulatos mérkőzésen, a BVSC Stadion gyepén, villanyfény mellett a Győr Sharks megvédte bajnoki címét a Debreceni Gladiátorok ellen, így már másodszorra vihették haza az aranykupát. Győr Sharks – Debrecen Gladiators
Helyszín: Budapest, BVSC Stadion
Időpont: 2007. Július 1.
Eredmény: 42-12

A Győriek kezdték a támadást, és már mindjárt az első drive-ban egyértelművé tették, hogy nyerni jöttek a BVCS Stadionba. Ezt követően a Debrecen is próbálkozott pontszerzéssel, azonban a Cápák védelme tökéletesen teljesített, és rendre megállították a támadást. Az első negyedben a győri futójáték dominált, főleg az offenzív játékosaik voltak pályán.

A második szakaszban Szentmihályi Ádám (Győr Sharks) jobb oldali futásával újabb TD-t ért el, mivel az extra pont ismét sikeres volt, már 14-0-ra vezettek ezzel. A debreceni szurkolók nem adták fel, tovább bíztatták csapatukat, ha lehet még intenzívebben mint korábban.

A szünet előtt még több érdekesség történt, többek között a Győr – a magyar bajnokságban szokatlan módon – onside kick-el próbálkozott. Így kétszer támadhattak egymás után. Pontosabban csak támadhattak volna, ugyanis hosszas tanakodás után a „zebrák” úgy határoztak, mégis a Gladiatorst illeti meg a támadás joga.

Ebből a támadásból mindössze egy field goal-ra futotta a csapatnak, amelyet nem sikerült berúgni, így továbbra sem sikerült pontot szerezniük. A győri csapat azonban nem kegyelmezett, először a 85-ös számú Rácz Balázs kapott el bravúrosan egy hosszú passzt, majd Schwarc Ferenc futott be a debreceni célterületre, az extra ponttal 21-0-s állást beállítva.
Hibázott, de megadták

A második negyed utolsó másodperceiben a Gladiators részéről Hanász Róbert cselezett jól a pályán, majd gyakorlatilag nem volt más dolga, mint befutni a gólterületre, ám néhány centivel a vonal előtt elejtette a labdát. Mivel a pattogó labdát a célterületen visszaszerezte, a bírók úgy döntöttek, jár a hat pont. Az extra kimaradt, 21-6-os állással vonultak az öltözőbe a csapatok.

A szünetben cheerlader show szórakoztatta a közönséget, meghívott vendégekkel. A két döntős csapat táncoslányain kívül fellépett az Eger Princess, Viper Girls, és nem utolsó sorban a Wild Roses is kivette részét a hangulatfokozásból.

A második félidőben a Gladiátorok kezdték meg a visszahordást, a TD szerzője kapta el a labdát, és egészen az ellenfél harmincasáig szaladt vele, ám egy támadószabálytalanság miatt hátrébbról kellett indulniuk.
Végig fölényben játszott a Győr

Nagy Ferenc örvendeztette meg újból a győri szurkolókat még a harmadik negyedben, az extra pont értékesítése után az állás 28-6.
A Debrecen Gladiators segédedzőjét kizárták a játékból, a bírók igyekeztek megfékezni az elszabaduló indulatokat a pálya mellett is. Ezt követően a Győr ismét hét pontot szerzett, majd nem sokkal ezután ismét. Szentmihályi Ádám bravúros megmozdulásával a negyedik negyed közeledtével az előny már 36 pontra duzzadt.

A harmadik negyed utolsó percében a Cápák egyik irányítója a másikat indította, a majd’ félpályás passzt azonban Szabó Gábor nem kapta el, így az utolsó szakaszra maradt a 42-6.

Folyamatos órával játszották le a negyedik játékrészt, a bírók úgy döntöttek, a nagy különbség miatt felgyorsítják az ütemet.
Joseph S. Selmser végre villant párszor, bár ez már nem segített a gladiátorokon. Helyette Németi Zoltán szépített két perccel az utolsó sípszó előtt, az extra pont ismét kimaradt, így a végeredmény 42-12.
Másodszor bajnok

A Győr Sharks megvédte tehát a bajnoki címét, az előző évhez képest rengeteget fejlődve. Ahogy egy korábbi interjúnkban már elmondta, Boda Gábor új támadójátékokkal lepte meg a debrecenieket, és tökéletesen felkészítették a védelmüket is a hajdúsági csapat játékából.

A mérkőzés legértékesebb játékosa címet Swarc Ferenc kapta, díját Faragó Richrad, a MAFSZ tiszteletbeli nagykövete adta át. Adle J. Andre, a Sport Klub Touchdown magazin szekesztője jutalmazta a játékvezetőket, emlékplakettet kaptak. A második helyezett Gladiators érmeit Árpa Attila a MAFSZ alelnöke, míg az első helyezettnek járókat Szántó Éva, az Nemzeti Sport Szövetség Főtitkára adta át.
A III. Hungarian Bowl kupáját Boda Gábor vehette át Tóth Lászlótól, a MAFSZ elnökétől. Az ünneplést tüzijáték zárta.

Fotó: Győr Sharks fórum
Szűcs Péter

Vélemény, hozzászólás?