Hosszas szünet után újra hadba lépett a Karim Trabelsi vezette Debrecen Gladiators. A Tata elleni mérkőzésüket május 14-re halasztották, így kb. egy hónapot pihenhettek a Hurricanes utáni csatát követően. Fejben és testben is rá kellett volna hangolódniuk az Újpest Bulldogs játékstílusára, ám apró hibákkal voltak tele.
Változékony, de főleg szeles, kifejezetten hűvös időben megrendezett találkozót a vendégek kezdték jobban. Mindjárt az első negyedben 3 touchdown-nyi vezetést szereztek. Ezt a hátrányt a mérkőzés folyamán nem is tudták ledolgozni a hazaiak, pedig néha igazán jó játékos villanások mutatták meg, hogy van potenciál a harcosokban.
A Debrecen részéről számos játékos hamar elfáradt, hiszen létszámhiány miatt több csapatrészben is pályán maradt. Valószínű ennek is betudható a vereség, de néhol a bírák is hezitáltak egy-egy kétséges szituáció megítélésénél, ami szintén nem segített az önbizalom visszaszerzésében.
A Bulldogs a hazaiakra tudta erőltetni akaratát: egyszerű, nem túlvariált stratégiával lépdeltek előre.
A több sebből vérző Gladiátorok következő mérkőzésén a Tata Mustangs csapatát fogadják. A találkozó tétje az első győzelem hazai pályán, ami igencsak időszerű lenne.
Bár még messze a bajnokság vége, de a Gladiátorok rájátszási esélyei egyre csökkenek, ha nem tudnak élni a lehetőséggel. Amennyiben javítani tudnák védőjátékukat, nem lesz gond a jövőben, mivel az offense egyre nagyobb összhangot mutat mérkőzésről mérkőzésre.
Debrecen Gladiators | 26 – 40 | Újpest Bulldogs |
2011.05.04. | ||
1. negyed | ||
7 – 21 | ||
2. negyed | ||
6 – 7 | ||
3. negyed | ||
7 – 6 | ||
4. negyed | ||
6 – 6 |
|