A Gladiators amerikaifutball csapata a Szombathely Crushers-zel mérkőzik meg Nyírábrányban a Powerade Divízió I. alapszakaszában, június 9-én.
Ahogy az arany-feketéknél is fogalmaztak: „Most kezdődik a rájátszás!”. Ez valóban kijelenthető, hiszen innentől kezdve a cívisvárosiak célja egyértelműen, hogy a Divízió I. fináléjába jussanak. Erre meg is van minden esélyük. Ehhez először viszont a jelenlegi listavezetőt, a Szombathely Crushers-t kell legyőzniük hazai környezetben. A Gladiators támadósora a legerősebb a másodosztályban 136 szerzett ponttal. Az elmúlt évekhez képest viszont a domináns futójáték mellé felzárkózott a passzjáték is. Sőt, idén inkább az elkapók villognak. Boruzs Kevin a TD Store Eagles 2 ellen tovább növelte touchdownjainak számát és már kilencnél tart, amivel jelenleg a bajnokság legeredményesebb játékosa is egyben. És természetesen Molnár Gábornak több variációs lehetősége is van Szabó Bálint, Szabó Lajos, Szép Gábor és Vonház Dávid személyében. Emellett a futójáték Roják Richárd vezérletével is egyre erősebb. A védelem is kezd egyre jobban felvenni a ritmust. Mindössze 29 pontot engedett, amivel a harmadik legjobbak a Divízió I-ben.
A Gladiátorok viszont szó szerint kemény fába vágják majd a fejszéjüket. A Szombathely Crushers tavaly még Divízió II-es ezüstnek örülhetett, most viszont egyértelműen a másodosztály egyik esélyesévé vált, amire nem sokan számítottak még a szezon elején. A Zúzók védelme mindössze 10 pontot engedett és 4 mérkőzésen nullán tartotta az ellenfeleit. A támadósora a második legerősebb a maga 120 szerzett pontjával, Ami viszont a két egységben közös, hogy rendkívül fizikális játékot alkalmaznak, ami eddig beváltnak tekinthető, és erre eddig senkinek sem volt még ellenszere a Divízió I-ben. Ráadásul küzdőszellemből is jelesre vizsgáztak minden összecsapásukon.
„Nagyon izgalmas lesz egy veretlen csapat ellen játszani, ezt tetézi, hogy ők kapták a legkevesebb pontot a szezonban” – mondta Szűcs Botond vezetőedző. – „A lehetőségeinkhez mérten maximálisan felkészülünk az ellenfelünkből. Nem készülünk máshogy, mint más csapatok ellen. Levideóztuk őket, megpróbáljuk a támadósoruk és a védelmük tendenciáit kiemelni. A fő hangsúly a saját játékunk tökéletesítésén van. A szezon előtt a 3 győzelem volt a célunk, hiszen rengeteg új, juniorkorú játékosunk van, emellett teljesen új támadó rendszert kezdtünk el bevezetni. Ennek egy része működik, más részeit még ki sem próbáltuk, viszont általánosan igaz, hogy rengeteget kell csiszolnunk rajta. Nagyon várjuk a találkozót, szerencsére nem nekünk kell utaznunk. Okosnak és keménynek kell lennünk, minden play egyformán fontos lesz, mindegyiket úgy kell a játékosainknak lejátszania, hogy a maximumot nyújtsák, mintha minden egyes play az utolsó lenne. Fizikálisan és taktikailag is fel fogjuk venni a Crushers-zel a versenyt, ebben nem kételkedem. Ha kevesebb hibával játszunk meg lesz a győzelem is.”
A Gladiators-Szombathely Crushers összecsapás június 9-én, szombaton 15 órától lesz Nyírábrányban, a Határőr utcai sportpályán. A találkozóra a belépés ingyenes.
Fotók: Szolnoki Annamária